A Göncz Árpád utca a Bibó István térre vezet Budaörsön

(Budaörs, 2016. október 23. – Budaörsi Infó) 2016. október 22-én került sor Budaörsön a Göncz Árpád utca és a Bibó István tér utcanév tábláinak ünnepélyes avatására.

 

Budaörs ünnepélyes keretek között avatta fel a Göncz Árpád utcát és a Bibó István teret, melyek épp a Városházánál találkoznak.

“Nehezen találhattunk volna alkalmasabb pillanatot az avatásra, mint október 23-a előestéjét, hiszen a névadók életének is egyik döntő fordulópontja volt a forradalom” – mondta Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere ünnepi beszédében.

Az eseményen megjelent a Göncz-család több tagja, köztük dr. Göncz Kinga korábbi miniszter, Európa Parlamenti képviselő is.

Bibó István gyermekei már korábban elígérkeztek más ’56-os programra, ők üzenetben köszöntötték az ünnepség résztvevőit.

A rendezvényen elsőként Bibó István és Göncz Árpád gondolataiból olvastak fel a Budaörsi Latinovits Színház művészei (Páder Petra, Böröndi Bence és Chován Gábor). Többek között felidézték híres mondását, miszerint a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.

 

gonczarpadutca-4

A Budaörsi Latinovits Színház művészei

 

Ezt követően Wittinghoff Tamás polgármester tartott ünnepi beszédet, amelyben elmondta, hogy az utcák elnevezéséről már korábban döntött a város képviselő-testülete, ám az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójához közeledve úgy döntöttek, hogy az ünnepnap előestéjén avatják fel a Göncz Árpád utcát és a Bibó István teret.

Sorsuk ugyanis 1956-ban fonódott össze végleg: együtt küzdöttek, hogy a világ megtudja az igazságot, mi is történik valójában Magyarországon – emlékeztetett Wittinghoff Tamás.

Együtt ítélték el őket, Bibó volt az elsőrendű, Göncz a másodrendű vádlott, mindketten súlyos börtönbüntetést kaptak, és együtt raboskodtak.

Sorsuk most itt Budaörsön jelképesen is egybefonódik – mutatott rá -, hiszen a Göncz Árpádról elnevezett új utca éppen a Bibó térbe torkollik bele, pontosan ott, ahol az önkormányzat épülete áll.

 

gonczarpadutca-2

Wittinghoff Tamás

 

„Meggyőződésem, hogy nem erőltetett a párhuzam, ha azt állítom, mindkettőjük életének középpontjában állt a tágan értelmezett önkormányzatiság, vagyis annak a társadalmi berendezkedésnek a sürgetése, amelynek alapját a szabadon megválasztott testületek adják, és amelyek által a nép valóban önmagát kormányozza.” – mondta Wittinghoff Tamás.

Bibó egy fogalmat is alkotott erre: a szabadság kis körei. Azokat az autonóm közösségeket nevezte így, amelyeknek egyre gyarapodó hálózata ellensúlyt tud képezni a mindenkori hatalommal szemben.

Amikor Bibó István megfogalmazta a szabadságszerető ember politikai tízparancsolatát, akkor az egyik pontban határozottan rögzítette, hogy a szabadságszerető ember „minden közügyben meggyőződése szerint vall színt: fenyegetéstől meg nem ijed, hízelgésnek be nem dől, s szavazatát vagy aláírását semmi pénzért vagy előnyért el nem adja.” Néha elgondolkodom azon, hogy az úgynevezett szocializmus alatt súlyosan meghurcolt ember mit gondolna, ha látná mai viszonyainkat… – fogalmazott a polgármester.

Nagyon magasra állította Bibó a mércét, de azért akadtak olyanok, akik megfeleltek az általa megfogalmazott kritériumoknak. Az egyikük éppen Göncz Árpád volt, aki köztársasági elnökként pontosan e szerint viselkedett, és így végezte munkáját. Talán ezért lehetett ő a rendszerváltás óta a legnépszerűbb magyar politikus.

Nagy űrt hagyott maga után – tette hozzá Wittinghoff Tamás.

Sokat elmond Göncz szellemiségéről a parlamentben 1990 augusztus 3-án, beiktatásakor elhangzott mondata: „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó.”

 

gonczarpadutca-3

 

Ő maga így foglalta össze a köztársasági elnöki ténykedését: „Amikor elnök lettem, azt hitték, hogy mazsola leszek a kalácsban. Aztán kiderült, hogy kavics.”

Azt már én teszem hozzá – mondta a polgármester -, hogy olyan kavics volt ő, amilyenből ma is nagyon sok kellene. Természetesen azért, hogy amikor túl nagyot akarnak harapni egyesek a közös kalácsunkból, akkor a foguk sokkal gyakrabban ütközzék mazsola helyett kavicsba.

Amikor Göncz Árpádot Bibó Istvánhoz fűződő viszonyáról kérdezték, szerényen így felelt: “Bibó része volt az életemnek, és nagyon remélem, hogy én is része voltam Bibó István életének.”

Nem véletlen, hogy a kérése az volt, hogy ne díszsírhelyen temessék el, hanem barátja, Bibó István közelében.

E két nagyszerű ember most már Budaörsön is egymás mellett lesz, mint ahogyan azok emlékezetében is, akik fontosnak tartják a demokráciáról vallott nézeteiket.
 
A huszadik század e két meghatározó gondolkodójának, e két szerény embernek emléket állító díszes névtáblákat az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával valósította meg Budaörs Város Önkormányzata.

 

gonczarpadutca-1

 

gonczarpadutca-5

varoshaza_gonczarpad_utca

 

Előzmények:

Novemberi elvi döntését követően végleges döntést hozott arról Budaörs város képviselő-testülete, hogy Göncz Árpádról, Magyarország rendszerváltást követő első köztársasági elnökéről nevezi el a Városháza melletti utcát. Az újonnan létrejövő Göncz Árpád utca a volt köztársasági elnök jó barátjáról és eszmetársáról, Bibó Istvánról elnevezett térre vezet.

Budaörs Város Önkormányzata 2016. december 16-án tartott képviselő-testületi ülésén végleges döntést hozott arról, hogy Göncz Árpádról nevezi el a Bibó István térre vezető, a Városháza mellett húzódó utcát.

Az elnevezéssel a nemrég elhunyt volt köztársasági elnök családja is egyetértett.

Szimbolikus erejű, hogy az új Göncz Árpád utca pont abba a térbe torkollik bele, amelyet Bibó Istvánról, a magyar politikai gondolkodás egyik legmeghatározóbb alakjáról nevezett el az önkormányzat, s hozott erről elvi döntést még 2011-ben, születésének századik évfordulója alkalmából.

Göncz Árpád és Bibó István így nemcsak életükben lehettek kitűnő barátok, eszme-, illetve politikai fogolyként cellatársak, valamint nyugszanak egy helyen az Óbudai Temetőben, hanem Budaörsön is egymás mellett emlékeztetnek rájuk a város fontos közterületei.

Az utcanévtáblák elhelyezésére azt követően kerülhet sor, hogy a Budakeszi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya a folyamatban lévő telekalakítási eljárást sikeresen és jogerősen befejezte.

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.