Mintegy 260 teherautóval és busszal kapcsolatos jogsértést tárt fel a rendőrség hat nap alatt

Több mint 1400 tehergépkocsit és csaknem 230 autóbuszt ellenőriztek a rendőrök október 10-15. között, 259 esetben állapítottak meg jogsértést – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon kedden.

 

A tájékoztatás szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Truck & Bus elnevezésű ellenőrzésének keretében elsősorban a vezetési és a pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, továbbá a beutazás és a belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálták.

Az ellenőrzés az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, továbbá a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére is kiterjedt – tették hozzá.

Azt írták, hogy azonnali közlekedési korlátozást 3 nehéz-tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában a vezetési és a pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 44-szer, a jármű- és a rakománybiztonsággal összefüggésben 68-szor, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 10-szer kellett intézkedni.

A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során 2 esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja; 8 esetben a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet; 64 sofőr pedig túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

A buszvezetők közül 6-an hajtottak túl gyorsan, míg a vezetési és a pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 13-ukkal szemben kellett intézkedniük a rendőröknek – olvasható a közleményben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.