Épülő mélygarázsba dőlt egy lakóépület Debrecenben

Épülő mélygarázsba dőlt egy lakóépület Debrecen belvárosában a Hunyadi utcán, senki nem sérült meg – közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője vasárnap az MTI-vel.

 

Rácz Máté tájékoztatása szerint a baleset éjszaka két óra körül történt. A lakóépületben heten tartózkodtak, ők a hatalmas robajra kimenekültek a házból.

A helyszínre érkező tűzoltók a gázszolgáltató szakembereivel együttműködve még az éjszaka folyamán kizárták az összedőlt házból a közműveket, és átvizsgálták a romokat.

A ház lakóit átmenetileg egy közeli épületben szállásolták el – jelezte a szóvivő.

 

melygarazzsba_dolt_epulet_debrecen2_2016okt9

 

A debreceni önkormányzat “együttérez a tragédia miatt nehéz helyzetbe került emberekkel és igyekszik minden tőle telhető segítséget megadni részükre” – olvasható a helyhatóság vasárnap délutáni közleményében, amit az MTI-hez is eljuttattak.

“Ha a vasárnap reggel a Hunyadi utcán történt falomlással kapcsolatban az ilyenkor szükséges kormányhivatali vizsgálat megállapítja, hogy az érintett lakóingatlan életveszélyessé vagy lakhatatlanná vált, akkor az önkormányzati lakásgazdálkodással foglalkozó Cívis Ház Zrt. soron kívül határozott időre, hat hónapra elhelyezést biztosít a bajba jutott családoknak” – olvasható a közleményben.

A dokumentum szerint Papp László polgármester – értesülve a történtekről – vasárnap úgy döntött: a családok, ha igénylik, a rendkívüli élethelyzetükre tekintettel soron kívüli szociális támogatásban részesülhetnek, amelynek átutalásáról a jövő hét első napjaiban gondoskodik a debreceni önkormányzat.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.