Bíróság előtt kell felelnie a 28 éves gyanúsítottnak

A férfit közveszéllyel fenyegetéssel gyanúsítják a budaörsi rendőrök. Közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán M. Péter 28 éves bicskei lakos ellen.

 

A férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2016. szeptember 29-én 12 óra 30 perckor telefonon hívta a rendőrséget és közölte, hogy egy Budakeszin lévő áruházban bomba fog robbanni. M. Péter 2016. október 5-én 8 óra 13 perckor ismét hívta a rendőrséget. Ekkor azt mondta, hogy egy budaörsi és egy budakeszi hipermarketben fog bomba robbanni.

A Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően egy órával Budakeszin, a bűncselekmény elkövetési helyének közelében elfogták a gyanúsítottat.

Előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság lezárta, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.