Budaörsön még a gyümölcsök is zenélnek

(Budaörs, 2016. október 2. – Budaörsi Infó) 2016. október 1-én a Városi Ifjúsági Klubban Robotika Napot tartottak, ahol a gyerekek különböző robotokat próbálhattak ki.

 

 

Székely Viola, a program szakmai vezetője a Budaörsi Infónak elmondta, a programmal a céljuk megszerettetni a gyerekekkel a természettudományok szépségét, közelebb hozni, játszva megérteni a matematika, fizika és nem utolsó sorban a mérnöki tudományok rejtelmeit.

 

16_robotikanap-3

 

16_robotikanap-1

 

A Robotika Napon bármelyik robotot kipróbálhatták az érdeklődők, még a zenélő gyümölcsökkel is megismerkedhettek.

De vajon mitől zenélnek a gyümölcsök?

Székely Violától azt is megtudtuk, hogy olyan gyümölcsöket használtak fel, amelyeknek nagy a nedvesség tartalma, hisz a víz vezeti az áramot.

“A gyümölcs hangszernél van egy olyan áramkörünk, ami átveszi a billentyűzet szerepét, és ehhez mi az érintésünkkel csatlakozunk, így zárjuk az áramkört és elindítunk egy játékprogramot, aminek köszönhetően egy dallamot tudunk előcsalni a gyümölcsök érintésével.”

 

16_robotikanap-2

 

A Városi Ifjúsági Klubban minden héten van robotika szakkör, ahol nagy hangsúly fektetnek a tehetséggondozásra is, hiszen olyan oktató anyagot sikerült kidolgozni az oktatóknak, amely egyértelműen felépíti azt a tudást, amellyel a gyerekek országos és nemzetközi versenyeken is megállják helyüket – ezt bizonyítja az a tény, hogy Országos Robotprogramozó versenyen első helyezést értek el, a First Lego League nemzetközi verseny debreceni regionális fordulóján pedig második helyezést.

 

További sok sikert kívánunk a zseni palántáknak!

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.