BKK: Október végéig érvényesíteni kell a diákigazolványokat

A közoktatásban, valamint a felsőoktatásban tanulóknak október 31-ig be kell szerezniük az új diákigazolvány-matricákat.

 

 

A diákigazolványok érvényesítése – a tanköteles kor betöltését követően – azért szükséges, mert kedvezményes tanulóbérletet csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet használni, ezek nélkül a bérletszelvény utazásra nem jogosít – írta a BKK.

Az oktatási intézmény által kiállított ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolások a kiállítástól számított 60 napig érvényesek, szükség szerint tehát 60 naponta újat kell beszerezni. Más dokumentummal, például iskolalátogatási igazolással, hallgatóijogviszony-igazolással az utazási kedvezményeket nem lehet igénybe venni, minden ilyen esetben pótdíjazásra lehet számítani, fontos tehát időben gondoskodni a diákigazolványok érvényesítéséről – figyelmeztet a BKK.

A tanulói bérletkedvezmény a tanévre, illetve a tanév II. félévére érvényesített diákigazolványnál a tárgyév októberi bérlet érvényességéig vehető igénybe. Tekintve, hogy a BKK bérletei nem naptári hónaphoz kötöttek, hanem tetszőleges kezdőnappal válthatók, minden olyan havi bérletet októberi bérletnek tekintenek, amelynek kezdőnapjaként októberi dátum van feltüntetve.

A havi bérletek a rajtuk jelölt utolsó teljes érvényességi napot követő nap 02:00 óráig használhatók (azaz az október 31-ei kezdőnappal rendelkező havi bérletre lejáratként november 30-a kerül feltüntetésre, de december 1-jén 2 óráig érvényes). Ennek megfelelően a 2015-2016-os tanév második félévére, azaz 2016. október 31-éig érvényesített diákigazolvánnyal a legkésőbb 2016. október 31-én kezdődő, bármilyen érvényességi idővel vásárolt tanuló bérlet legkésőbb 2016. december 1-jén 2:00 óráig használható fel utazásra.

A korábban lejáró bérletek a rajtuk szereplő érvényességi idő végéig, a később lejáró bérletek – így az éves, negyedéves és szemeszterre szóló bérletek is – csak a fenti időpontig használhatók. MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.