Nagyon rossz bőrben van a Playboy-pápa

Hugh Hefner 90 éves, az utolsó kép, amelyen a nála 60 évvel fiatalabb feleségével látható, tavaly októberben jelent meg róla – és már azon is látszott, milyen rossz állapotban van.

 

 

A nyuszis magazin moguljának az utóbbi időben vészesen leromlott az állapota – közel egy éve nem is készült róla nyilvános fotó. Látogatók csak úgy léphetik át a küszöbét, hogyha aláírják azt az ügyvédjével készíttetett titoktartási nyilatkozatot, mely szerint egy szó sem szivároghat ki állapotáról.

Nagyon úgy fest, hogy van, aki mégsem tudta tartani a száját, ugyanis a Page Six magazinnak egy forrás azt nyilatkozta, hogy Hugh nagyon beteg, és vészesen lefogyott, alig van 40 kiló.

A kiöregedett szoknyapecér sajtósa azonban tagadta a lap értesüléseit, szerinte ugyanis korához képest kielégítő az állapota, csupán hátfájdalmai akadályozzák kicsit a mozgásban, de ez nála már évek óta probléma.

Hefner és 30 éves felesége, Crystal jelenleg Párizsban tartózkodnak, azonban a férfi ki sem tette lábát az elegáns hotelből. Az utolsó róluk készült közös fotó tavaly októberben készült és már azon is látszott, hogy Hugh rossz bőrben van.

(Forrás: ma.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.