Nógrádi György Budaörsön

(Budaörs, 2016, szeptember 28. – Budaörsi Infó) Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő tegnap, szeptember 27-én 19:00 órakor országjáró előadását tartotta meg a helyi KDNP meghívására a Friedmann Házban összezsúfolódott hallgatóságnak Budaörsön. Ez igencsak szép teljesítmény, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem tanára a nem, vagy kevésbé kormánypárti világnézetű és ideológiai elkötelezettségű állampolgároktól és sajtótermékektől amit kapni szokott, azt nem rakosgatja ki a polcra és városunkat az országos közvélemény nem tartja éppen kormánybarátnak.

 

 

Budaörs a liberális szemléletű polgármesterével az élen igencsak kemény ellenállást tanusít a központilag meghatározott ún. NER szemlélettel szemben és a vasárnap, október 2-án esedékes menekültellenes népszavazás miatt maximumra kapcsolt kormánypárti popaganda és demagógia viharából, mint Mary Poppins az esernyőjével, Nógrádi György Budaörsre ereszkedett, hogy tájékoztassa az érdeklődőket a jelenben zajló nagypolitikai eseményekről, történelmi mértékű helyzetekről.

A másfél óráig tartó oldott hangulatú, végig ’laza’ egyetemi tanári stílusban előadott információcunami azoknak, akik kellően tájékozottak és az internetes videomegosztókon kívül az állami információs csatornákat is nyomon követik, és önmagához képest újat Nógrádi György nem tudott mondani, viszont több helyen összekapcsolta a konklúziót a vasárnapi szavazással, aminek a részvételére észérvekkel buzdított (az érzelmi érvelést kifinomultan ráhagyta a jelenlévő hívő hallgatókra), de nem kampányolt semmilyen válasz mellett sem. Azt bölcsen a szavazó lelkiismeretére bízta.

Nógrádi György egy igen felkészült, világlátott és igencsak becses társadalmi tőkével rendelkező, a külpolitikában napra-, ha nem percre kész tudós, de a haknizáshoz hasonló körutazásai és az olykor stand-up előadásra hasonlító stílusa miatt érdemesebb a pozitív tartalommal felruházott szofista jelzővel illetni a tanár urat.

A szofista a tudománytörténet egy igen fontos alakja még az antik görög világból, ezek a vándor bölcselők és tanítók az addig ismert tudás teljességére igényt tartottak, bejárták egész Hellászt és tandíjért cserébe a hallgatóságnak a korban igen fontos tudást és készségeket oktattak, mint az ékesszólás, költészettan, államtudomány, egyesek természettudományokat, sportot és zenét is kínálták magas fokon. Leghíresebb képviselőjük az abdérai Prótagorasz, akit a viszonylagosság első nagy alakjának tartottak, aki minden mellett képes volt érvelni vagy cáfolni. Mivel tudásával bőven meghaladta az akkori polgártársakét, bátran és ma azt mondanánk, nagyképűen tehette fel a kérdést a hallgatóságának Platón egyik dialógusában: „Bármit kérdezhetnek tőlem!”.

 

nogrady_gyorgy_2016

 

Nógrádi György, az egyik legnagyobb kortárs magyar szofista – amint tegnap megtapasztalhattuk –, szintén örömmel, szellemesen és alaposan képes bármilyen kérdésre válaszolni.

Akket érdekelt volna a tegnapi előadás, de nem tudott jelen lenni – a kamera hiányából fakadóan vélhetően nem is fog felkerülni a világhálóra –, azoknak következzen annak kronológikus, és a tanár úr stílusából következő rövid, pontokba szedett kivonata.

 

Az előadás két részből állt: mint a bevezető és a kérdezéses rész. Ezek külön fel vannak tüntetve, a gondolatkörök vázlatosan vannak kifejtve a lehető leghűebben az elhangzott szavakhoz.

 

 

BEVEZETŐ

 

 

„Olyan világban élünk…”

USA

Az USA a világ első számú hatalma.

Az ún. ’Öt szemmel’ (angolszász államok) szőrtőstűl-bőröstűl lehallgatják a világot, ennek 90%-a gazdasági hírszerzés. A világ meghatározó információi az amerikaik birtokában vannak.

Bizalmas információcsere nincs, mert senki nem akarja a hírforrásait (kémjeit) lebuktatni.

 

Mit kell tudni az USA-ról:

Demográfiai változások: meghaladta az újszülöttek 51%-a a nem fehéret (főleg latin és afro-amerikai), vagyis hamarosan megváltozik az amerikai elit.

Mindkét elnökjelölt (Trump és Hillary Clinton) alkalmatlan a világ első emberének a poziciójára, de a rossz elnököknek (pl. Reagan) is volt egy kiváló szakértő gárdája.

 

NATO:

28 ország a tagja, de az összes költség 74%-át az USA állja. Csupán 4 állam teljesíti a kötelező éves GDP 2%-át (USA, Nagy-Britannia, Görögország, Észtország)

 

Amerika EU politikája:

Kizárólag az ukrán-orosz konfliktusra figyel.

= Fegyverbiznisz: azt kéri, hogy a poszt-szocialista országok adják át ócskavas áron az ukránoknak a fegyvereiket, és vegyenek helyette új amerikai fegyvert.

Joschka Fischer idézet: „Egy egységesített Németország Európának túl sok, a világnak túl kevés.”

 

Kína:

Ezeket kérdezheti magától:

– Mire van szükségem, háborúra vagy békére?

– Békére, még…

– Én mint Kína, regionális hatalom szeretnék lenni vagy globális?

– Globális.

 

Kínai dilemmák:

Szárazföldi határok (minden szomszéddal vannak vitái)

Tengeri határok (a legkisebb sziget is jogot ad a halászatra, a bányászatra, és katonai bázisokat építenek rá)

– Tibet (Kína édesvízkészletének egyharmada alatta található)

– Ujgur területek

10-15 év múlva komoly konfliktusok várhatóak.

 

Oroszország:

Mi az orosz dilemma?

– Kőolaj- és földgázcentrikus gazdaság, de azok ára csökken.

– Szibériában a betelepülő kínaiak termelik meg a zöldség-gyümölcs 50%-át. Idő kérdése csupán (Putyin után), mikor bujtja fel a kínai vezetés az ottaniakat.

– Ukrán–orosz konfliktus

– Ha az oroszok akarnák, holnap reggel már Kijevben reggeliznének.

 

Közel-Kelet

– Arab tavasz sikertelensége (semmi nem vált valóra, amit akartak).

– Az arab világ általánosan Marokkótól az iráni–iraki határig terjed. De az amerikaik szerint ebbe beletartozik Törökország is.

– Az amerikai típusú demokráciaexport nem működik. Bárhova tették be lábukat, ott ma jelenleg anarchia van és káosz.

– A diktátorok ugyan gonosz emberek, de féken tartják a tömeget. Ilyen volt Mubarak és Kadhafi is.

 

Migránsok

Az EU-ba érkezők 90%-a az illegális embercsempészet segítségével mozog.

Tavaly 210 millió migráns volt a földön, döntő részük a szomszédos államokba megy.

 

4 célterület

– Ausztrália (teljes zár, visszafordított migránsszállító hajók)

– Közel-keleti gazdag olajállamok (nincs politikai menekültkérdés, nem adnak állampolgárságot senkinek)

– USA (két óceán védi és északon Kanada, délen pedig teljes határmenti fal tűzparanccsal)

– EU (jelenleg védtelen)

 

Törökország

Céljai:

– Szeparatisták ellen minden áron fellépni (értsd: kurdok ellen mint legnagyobb országos kisebbség).

– Bármi áron elzavarni Asszadot Szíriából és törökbarát elnökre cseréltetni.

– Fellépni nyőgve-nyelve az ISIS-ellen.

 

Célja Európával:

– Adjon az EU pénzt!

– Töröljék el a vízumot, így 80 millió muzulmán potenciális engedélyezése az EU-ba.

– 2023-ig EU tag lenni.

 

Brexit

Hallatlan, hogy nem készültek fel rá. Juncker másnap reggel már részeg volt. Az választási eredményhirdetésig senki sem hitte, hogy kiléphetnek a britek.

 

Görögország

Célja:

– Egy perc alatt fel tudná tartani a migrációs hullámot, ha eltörölnék a tartozását az EU felé.

– Ha nem, hát háborús kártérítésként nyújtják be Németország felé.

– Varufakis simlis pénzügyminiszter volt, idézet tőle: „ha egy ember tartozik 1 millió euróval, az tragédia, ha egy ország, az jó tárgyalási pozíció.”

 

Németország

– 1,3-1,7 millió migráns érkezett Németországba tavaly óta.

– A sajtó (amit napi szinten évtizedek óta követ) a válságig korrekt volt.

– Öt tartományi választás volt azóta, Merkelék pártja mindet elvesztette.

– A lakosság és a politika ennyire még nem vált szét egymás véleményétől.

 

Merkel

– 10 éve kancellár: az első női, NDK-ból való és természettudós.

– Eddig minden német kacellár megbukott.

– Két mondata volt, amit azóta megbánt: „nincs felső határ” és „meg tudjuk csinálni”.

 

 

Záró gondolatok

– Megszokta már, hogy bármit mond, néhány újság nekimegy.

– Öt kerítés épült már a magyar előtt, de csak a miénket szólták meg.

„Orbán Viktor mondjon bármit, minden ország rögtön ellene szól, majd hetek múlva ugyanazt teszik, mint ő.”

Svédországban nem 30, hanem már 55 no-go-zone van egy kormányközeli kapcsolata szerint.

„A migránsok sehol sem tudnak integrálódni.”

A migráns is ember. De köztük nagyobb arányban van bűnöző, terrorista.

„A politika nem vállalja fel a dolgot”

 

Néhány szó a vasárnapi szavazásról

– A vasárnapi választás a nemzeti identitás megtartására irányul.

– A lakosság véleményét jobban tudja a kormány képviselni, ha minél többen mennek el szavazni.

– A kérdés redukciója: „kell-e migráns, vagy nem?”

 

Három nagy EU konfliktus

– ukrán-orosz konfliktus (Ukrajnában reménytelen a helyzet, bármikor érkezhetnek gazdasági menekültek onnan, ezek fehérek, katolikusok lesznek).

– Nincs lezárva a jugoszláv válság. Fogadni merne rá, hogy évtizedeken belül Nagy-Albánia néven egyesülnek a muszlim balkáni területek.

– Migráció

„Az EU olyan kihívás előtt áll, amilyen méretűvel évtizedek óta nem volt példa. Szavazni kell!”

 

nogrady_gyorgy_2016_budaors

 

 

KÉRDÉSEK

 

Mi volt az öt kerítés a magyar előtt?

– Spanyol déli határ, bolgár határ, Calais, francia-olasz határ, szerb-horvát határ.

– Az embercsempészet jelenleg a legnagyobb alvilági biznisz, a kábszeresek, maffiózók, lányfuttatók is mind felvették a portfoliójukba ezt a tevékenységet. Ott verik át őket, ahol csak lehet (túlárazás, használhatatlan termékek eladása, utaztatás, stb.).

 

Az Afrikából jövő migránsoknak honnan van pénzük?

– A törzs összedobja, illetve támogatást kap, de ez még nem bizonyítható.

 

Merkelt zsarolják?

– A lehallgatási botrányon eddig csak ő lepődött meg.

– Hogy ezzel fenyegetik-e, és ez kiderül, akkor is csak évtizedek múlva.

– Lelkész lánya, lelkiismerete szerint cselekszik.

– Puritán életmód, nincsenek botrányai.

– Volt már csúnyább nőnek is szeretője…

Joachim Glauch idézet: „Mást diktál a szívem, és mást az agyam.”

 

A maradék kérdésekre adott vegyes válaszok:

– Senkinek (USA, Kína, Oroszország) nem érdeke egy erős EU.

– Orosz érdekszférát nem engednek, de van kínai és amerikai érdekszféra.

– Az EU és Oroszország egymásra van utalva, de ezt az USA nem hagyja.

– A szankciókkal az EU többet veszít, mint Oroszország.

– Európa megtelt.

– Az EU a XX. századba úgy lép be mint világhatalom, de már nem úgy lépett ki belőle.

– Az olaszok rogyadoznak a migránsteher alatt, mert az afrikai útvonal őket érinti.

– Néhány nyugati országban már felmerült, hogy ők alkalmazkodjanak a migránsokhoz, ne azok asszimilálódjanak.

– Freskó lefestés lesz ebből, mert annyira ragaszkodnak a politikai korrektséghez (PC) a gyarmattartó múlttal rendelkező, jólétben elpuhult nyugati országok vezetése, ha nem lépünk.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.