Színházi kritika – Hazudj inkább, kedvesem!

Hazudni nem kell félnetek jó lesz
ha mindenki egyetért én nem ellenzem
(a vesszők használata opcionális)

(Budaörs, 2016. szeptember 18. – Budaörsi Infó) Budaörsön is elindult az új színházi szezon, az évadmegnyitón még maga Wittinghoff Tamás polgármester is részt vett az első premier előtti napokban. Az élet része a változás, nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, nincs ez másként egy színház esetében sem. Színészek és szakemberek jönnek és mennek, ahogy a nézők is, és a permanens változás nem mindig vezet jó irányba. Magyarországon a színházi világban már az is siker, ha éppen sikerül megőrizni az előző szezon szintjét minden tekintetben. Ha a Budaörsi Latinovits Színháznak is ez lesz az új évad summája, akkor máris megnyugodhatnak a kedélyek; ennek ellenére bízvást reménykedik a publikum abban, hogy jó szakemberekkel van teletömve ez a teátrum, és nem elégszenek meg a már elért eredménnyel, hanem lelkiismeretesen és becsületesen mindig többet és többet akarnak kihozni magukból és a rendelkezésre álló lehetőségekből. A színházi szakma az csak egy dolog, de a néző: az minden. És a néző fejlődést akar látni független a körülményektől. Róka fogta csuka helyzet.

Aki rendszeresen olvassa a helyi híreket, illetve figyelemmel kíséri a budaörsi képviselő testületi üléseket, azt tapasztalhatta, hogy a lokális színházunk bármit és bármikor kér anyagi gondjainak enyhítésére, feltétel nélkül megkapja. Ennek egyfelől örülni illik, mivel a művészetekben nem létezik olyan, hogy kidobott pénz, de viszont a nem elég, az konstans állapot. Kétség sem lehet, egy huncut garas se gurul az asztal alá, ha művészetről van szó, mindnek van helye valahol, főleg a színház vonatkoztatásában. Viszont keresve se látható, hogy a város, tehát a közösség vagyona mibe is manifesztálódik, mivel nem változik semmit a tárgyi környezet. A mellveregető egyetlen siker pedig (Liliomfi) egy vendégjátéké, amihez tevőlegesen nem sok köze van a budaörsi színháznak, hacsak nem az, hogy a nevét adja hozzá és protezsálja. Ez amolyan kellemetes füst, ami csípi a szemeket, de nem tudni, hogy a halványuló parazsat rejti vagy a felcsapó láng hírnöke. A szeptemberben kezdődő új évadban mindez ki fog derülni.

A 16/17-es évad első bemutatója a spanyol könnyed komédiák királyának, Alfonso Paso-nak egy hazánkban kevésbé ismert darabja, a Hazudj inkább, kedvesem! (Vamos a contar mentiras, 1961) volt. Limonádé sűrűségű krimi-komédia, nem is várható el semmi magasztos tőle, mint az önfeledt szórakoztatás. Ezen csak nevetni kell.

Könnyen értelmezhető, azonnal ható poénok szép láncolata található meg benne, mindenfajta tartalmi mélység nélkül. A ma színházának elsődlegesen a televíziót kell ellenfelének tekinteni, hiszen egyazon a fogyasztói köre. Szinte megkönnyíti a Thalia helyzetét az, hogy a fejlett világban, köztük Magyarországon is, a televízió, a kereskedelmi kanálisok kegyetlen élharcával a neoprimitív kulturális színvonalat terjeszti, a modern kori barlangi létállapotot hozza létre és konzerválja (suliból/melóból haza, tévé elé leül, lefekszik, holnap folyt.köv.), reality show és celeb/bulvár frontok mentén. Ezt a nívót – ha nevezhető egyáltalán annak – nem lenne nehéz leküzdenie a színházvilágnak. De ha ezt a nemes csatát ugyanazzal az eszközzel próbálják megharcolni (egydimenziós nevettetés), akkor csak egymást fogják erősíteni a süllyesztésben. Valami minimális didaktikát, valami echte morális és épületes tanulságot azért illik egy színházi produkcióba elrejteni, ha máshova nem, hát a karácsonyfa alá (amitől inkonzisztenssé vált amúgy is a darab aktualitása).

A szellemeskedés, a geg teljes spektrumát körbefutják a színészek a színpadon, majd újrakezdik. Olykor a karfacsapkodásig terjed a hatás skála, főleg amikor kulminálódik a helyzetkomikum. Még kvázi-nekrofiliával is próbálkoznak, természetesen a már felkurblizott hangulatban ez a jelenet is obligát kacajt bűvöl ki a nézők torkából. Ebben a színjátékban minden vicces és szórakoztató: a beszéd, a taglejtés, a tárgyak, a megjelenés. A gyilkosságon, a kadávereken is kacag a nagyérdemű, mert felfokozták rá, – de legalább szavazásra nem invitálnak utána… Egy idő múlva ezek a geg elemek, poénok hiába eszkalálódnak, csak egy-két kollapszusnál emelik a vérnyomást; az időhúzó kacatpoénok nem viszik előre a cselekményszálát, csak kitöltik az űrt, a horror vacui-t. Túl sokszor exponáló cselekmény a hulla tologatása, tucatjára már nem annyira szórakoztató, és a sokszor szinte bohóccá vedlő karakterek jellemkomikuma is. Aki csak nevetni óhajt, csupán szórakoztató időtöltés végett ül be eme színház Szent Terébe, annak tökéletes választás a Hazudj inkább, kedvesem! Aki pedig emelkedni akar és szellemileg gyarapodni, az várjon csak tovább, van hova: érkezik a Godot-ra várva szépen lassan.

Pedig ok nem lehet a panaszra, a szájhúzásra, epés megjegyzésekre. A latin szappanopera paródiának is felfogható előadást a színészek kisugárzó örömmel adják elő, semmi jele a fáradtságnak és a fásultságnak, ami az előző évad végén többször átcsillant rajtuk (persze az aktor is ember, ez nem hiba). A színészek és a közönség közötti misztikus féregjáratok többször megnyíltak, a néző teljes mértékben képes átélni a nyújtani óhajtott varázst. A Hitchcock-i suspence láthatóan még mindig képes hatást kiváltani, pedig nem mai találmány, és a filmvilágban, mint salak, réges-rég kiégett. Arról a megfigyelő általi információtöbbletről van szó, ami köré felépül a feszültség. Ami az 1948-as Kötélben már látható volt, most egy kerevet alakjában jelenik meg újra. Egy biztos, Bohoczki Sárának volt a legkényelmesebb dolga az olvasópróbákon.

Mindez történt az Úr 2016. évében, őszelő havának 16-án.

A Deus ex machina áldása mindnyájunkon!

(Budaörsi Infó / Adams)

facebook:

0 Komment