A nehézségek ellenére új évad, új színészek a Budaörsi Latinovits Színházban

(Budaörs, 2016. szeptember 10. – Budaörsi Infó) Továbbra is gazdasági nehézségekkel küzd az önkormányzati fenntartású Budaörsi Latinovits Színház, ennek ellenére az új évadban három színésszel kilencfősre nő a társulat létszáma, s csak idén öt bemutatót is terveznek – tájékoztatta a médiát a színház sajtóreferense a pénteki évadnyitó ülést követően.

 

 

Bognár Éva Wittinghoff Tamás polgármester köszöntő szavait idézve – elmondta: a három évvel ezelőtt kinevezett új vezetőség (Frigyesi András igazgató és Berzsenyi Bellaagh Ádám művészeti vezető) érájában sorra szerezték a szakmai elismeréseket, és a közönség is egyre nagyobb számban kíváncsi az előadásokra.

Ennek ellenére a társulat továbbra is anyagi gondokkal küzd. A nehézség fő oka, hogy a jogszabályoknak megfelelő működéshez olyan évi előadásszámot kell produkálniuk, amely nem valósítható meg a Jókai Mór Művelődési Központtal társbérletben működő, és így a színháztermet is csak a naptári napok felében használó intézménynek. A vidéki-, illetve a fesztiválmeghívások, valamint az egyéb budaörsi játszóhelyeken bemutatott előadások segítségével igyekeznek kompenzálni hátrányukat.

A teátrum évadnyitóján bemutatták a három új társulati tagot: Takács Katalin Jászai-díjas, Érdemes művészt, Chován Gábort, valamint a frissen végzett Böröndi Bencét – közölte a sajtóreferens.

 

16_09_09_latinovits_szinhaz-4

 

Frigyesi András a Budaörsi Infónak elmondta, hogy meggyőződése, hogy a Színház névadójának igaza volt, hisz ő is mindig társulatot szeretett volna.

“Ez nem egy olyan dolog amit muszáj követni, de ennél jobbat még nem találtak ki. Társulattal együtt dolgozni azért is jobb, hisz a színészek így jobban összecsiszolódnak.”

 

16_09_09_latinovits_szinhaz-3

 

Idén öt bemutatót tartanak, ebből kettőt szeptemberben: Alfonso Paso: Hazudj inkább, kedvesem! című krimi-vígjátékát, illetve Erich Kästner: A két Lotti című családi darabját.

Októberben Takács Katalin és az “életre kelt tárgyak” előadásában Mosonyi Aliz: Az öreg kisasszony autósmeséi kerül színre, míg novemberben Thomas Middleton-William Rowley: Maskarák című drámáját állítja színpadra Berzsenyi Bellaagh Ádám.

 

16_09_09_latinovits_szinhaz-1

Berzsenyi Bellaagh Ádám

 

Decemberben egy újragondolt Beckett darabot: a Godot-ra várvá-t láthatja a közönség. Januárban Örkény Macskajátéka következik, tavasszal pedig Budaörsön is bemutatkozik rendezőként Pelsőczy Réka. További egy-egy produkciót állít színpadra Frigyesi András igazgató, valamint Kuthy Ágnes fiatal rendező is.

 

16_09_09_latinovits_szinhaz-2

 

Wittinghoff Tamás polgármester a Budaörsi Infónak elmondta, hogy annak idején, amikor azt tervezték, hogy létrehoznak egy színházat Budaörsön, akkor sokan ezt őrültségnek tartották.

“Ez már 18 éves történet. A Színház bebizonyította, hogy szükség van rá. Az összes kutatás amit a lakosság körében végzünk az azt mutatja, hogy azt szeretnék az emberek, hogy minél több kulturális szórakozási lehetőség legyen Budaörsön, hogy ne kelljen azért bemenni Budapestre.”

Mint azt a társulati ülésen bejelentették: számos technikai, arculati újdonsággal rukkolnak ki az új évadban; ezek egyike, hogy a névadó Latinovits Zoltán születésnapjától, péntektől kezdve a színház honlapja mobil-optimalizált.

 

16_09_09_latinovits_szinhaz-5

 

(Budaörsi Infó/MTI)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.