Megnyitották Európa első sörszökőkútját Szlovéniában

Megnyitották Európa első sörszökőkútját, a Zöld Aranyat a szlovéniai Zalec városában – közölte a helyi média.

 

Janko Kos polgármester ezzel az új látványossággal akarja fellendíteni a komlóültetvényeiről ismert kis szlovén település turizmusát.
A sörszökőkút ötletét néhány évvel ezelőtt helyi vállalkozók vetették fel.

“Nem ingyen sörről van szó, amelyből kényük kedvükre fogyaszthatnak az idelátogatók” – mondta a polgármester, majd kifejtette, hogy hat euróért mindenki kap egy mikrochippel ellátott poharat, amelybe öt különböző csapból egy-egy deci sört csapolhat magának.

“Nem az a cél, hogy az emberek berúgjanak, a kulturált sörfogyasztást szeretnénk népszerűsíteni” – hangsúlyozta.
A városka polgármestere úgy értékelte: a külföldi látogatók érdeklődése hihetetlenül nagy. Elképzelése szerint a turisták a jövőben özönleni fognak a különleges látványossághoz.

A szökőkút építésére 170 ezer eurót (52,8 millió forintot) költött az önkormányzat, de ennél többet, 180 ezer eurót (57,7 millió forint) magánadományokból gyűjtöttek össze. A polgármester szerint még soha nem volt ekkora támogatottsága egyetlen projektnek sem a városban: a kivitelezést 95 vállalat és 58 magánszemély támogatta.

Az önkormányzati képviselők egy része korábban megpróbálta ugyan leszavaztatni a projektet, mondván, hogy a polgármester elherdálja a pénzt, de nem jártak sikerrel – írták a lapok. MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.