Mindennapi rejtett vízfogyasztásaink

Elképzelte már valaha, hogy milyen lenne az élet víz nélkül? Életünk során nap mint nap rengeteg vizet használunk nem csak ivásra, mosásra, főzésre, de az élelmiszerek előállítására is, még akkor is, ha ennek a mennyiségnek sokszor nem vagyunk tudatában. A vízlábnyom egy fontos mérőszám, ami megmutatja, hogy az életünkhöz szükséges élelmiszerek, termékek vagy folyamatok mennyit emésztenek fel ebből a nélkülözhetetlen erőforrásból. Lássunk néhány elgondolkodtató adatot!

 

 

A vízlábnyom egy személy, közösség vagy akár egy vállalat vízfogyasztását közvetlenül és közvetetten egyaránt mutatja. Ez a teljes előállítási folyamat során felhasznált vagy beszennyezett összes erőforrást figyelembe veszi. A közvetlen vízlábnyomunk megmutatja, hogy mennyi vizet használunk fel életünk során egyéni, közösségi, vagy akár országos szinten. A mutató közvetlen változatával pedig azt mérhetjük, hogy az általunk elfogyasztott javak és termékek előállítása milyen mennyiséget emészt fel.

 

Kik használják a legtöbb vizet?

A Föld vízkészletének csupán 3%-a alkalmas emberi fogyasztásra, amelynek 11%-át háztartások használják fel, 19%-át az ipar, 70%-a pedig a mezőgazdaságban hasznosul. A fejlődő országok egy átlagos lakosa naponta 300 liter vizet használ például mosogatással, zuhanyzással és mosással. Ám ennél sokkal több vizet, akár napi 5 000 litert is fogyasztunk valójában, hiszen a tényleges vízfogyasztásunk megközelítően 90%-a láthatatlan számunkra! Ezt a szakértők virtuális víznek is hívják. Érdemes néhány hátköznapi terméket megvizsgálnunk és azt, hogy elfogyasztásukhoz, illetve felhasználásukhoz mennyi vizet használnak föl:

– egy átlagos póló: 2 700 liter

– egy farmernadrág: 8 000 liter

– egy alma: 125 liter

– egy szelet kenyér: 44 liter

– egy tojás: 20 liter

– egy csésze kávé: 145 liter

 

Gondolta volna?

Egy átlagos szarvasmarha számára szükséges takarmány megtermeléséhez például több mint három millió liter vízre van szükség, amihez még hozzájárul az a 24 000 liter víz, amit az állat elfogyaszt, illetve további 7 000 liter az istálló fenntartásához, a szállításhoz és a levágáshoz. Így közel 3,1 millió liter víz szükséges 200 kg marhahús előállításához.

Egy átlagos reggeli előalításához nyolc kádnyi vizet használnak fel, egy fél literes palack előállításához 5,5 litert. Sőt, gondolta volna, hogy egy laza este során akár 150 litert is elfogyaszthat? Elég ehhez csupán két whiskyvel koccintani!

Míg más erőforrások, például a nyersolaj helyettesítésére egyre több alternatíva kínálkozik, számos, az élethez nélkülözhetetlen elem nem lehetséges víz nélkül, így az ahhoz való hozzáférés a jövő egyik kulcskérdése. Stephen Leahy szerint* például 2025-re öt emberből három nem jut majd elegendő vízhez, így azoknak, akiknek ez megadatik, különösen nagy a felelősségük, hogy tudatosan gazdálkodjanak ezzel a nélkülözhetetlen erőforrással.

 

* Stephen Leahy: Your Water Footprint c. könyve alapján

További érdekes adatok: http://waterfootprint.org/en/water-footprint/what-is-water-footprint/

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.