Németországban félelemkeltéssel vádolja az ellenzék a kormányt

2016. augusztus 22., hétfő (Budaörsi Infó/MTI) – Németországban félelemkeltéssel vádolja a parlamenti (Bundestag) ellenzék a kormányt a lakosság vészhelyzeti védelméről szóló terv új változatával kapcsolatban, amelyet a napokban fogad el a kabinet. Szerkesztőségünkbe Németországban élő magyaroktól érkezett olyan információ, hogy a lakosok egy része elkezdett élelmiszert és ivóvizet készletezni mert a kormány “erre szólított fel, bemondták a tévében”.

 

A Bild című lap még augusztus elején jelentette, hogy formálódik a legutóbb 1995-ben frissített polgári védelmi terv új változata, amely szerint az állami intézmények felkészítése mellett építeni kell a lakosság felelősségvállalására és önvédelmi képességére is, és javasolni kell, hogy mindenki állítson össze házipatikát és tartalékoljon egyebek mellett meleg takarót, gyertyát, gyufát, elemeket, feltöltött akkumulátort és készpénzt.

Vasárnap a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lap közölt újabb részleteket a tervről. A beszámoló szerint az is szerepel benne, hogy a lakosságot ösztönözni kell öt napra elég ivóvíz és tíznapi élelem készletezésére.

A kormány ezzel azt sugallja, hogy azonnal meg kell rohanni a boltokat, amivel “teljesen elbizonytalanítja a lakosságot” – mondta a Kölner Stadt-Anzeiger című lap hétfői összeállítása szerint Dietmar Bartsch, a Bundestag nagyobbik ellenzéki pártja, a Baloldal társ-frakcióvezetője.

A Zöldek szerint ugyan helyes a polgári védelmi terv frissítése, és a kormány részéről “már-már hanyagság”, hogy az utóbbi évek technológiai fejlődése ellenére több évtizedes elképzelésekre építi a lakosság védelmét. Azonban nemigen képzelhető el olyan “támadási forgatókönyv”, amelynek alapján szükség lenne arra, hogy a háztartások ivóvíz- és élelmiszer-készletet halmozzanak fel – mondta Konstantin von Notz, a Zöldek frakcióvezető-helyettese.

A 69 oldalas koncepciót fejlesztő szövetségi belügyminisztérium szóvivője, Johannes Dimroth hétfőn Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: az új tervet a szerdai kormányülésen fogadják el, majd a tárcavezető, Thomas de Maiziere ismerteti annak tartalmát.

A szóvivő aláhúzta, hogy a koncepció nem az utóbbi hetek támadásai miatt készült, hanem már több éve dolgoznak rajta. A Bundestag még 2012-ben kérte fel a kormány, hogy készítse el az 1995-ös polgári védelmi terv új változatát.

Friedrike Lenz, a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium szóvivője hozzátette: az sem új fejlemény, hogy a kormány élelmiszer és ivóvíz készletezését tanácsolja a lakosságnak. Ehhez elég tanulmányozni a szövetségi polgári védelmi és katasztrófavédelmi hivatal (BBK) honlapján, ahol az olvasható, hogy a természeti katasztrófák veszélye miatt minden háztartásban érdemes tartalékolni 14 napra elegendő élelmiszert.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.