Ki fizesse a gyerek oktatását?

(Budaörs, 2016. augusztus 21. – Budaörsi Infó/Kiszámoló) A felsőoktatás idehaza egyelőre még többé-kevésbé az ingyenes kategória (legalábbis több területe), de már eddig is voltak jelei, hogy a felkapott szakok bizony komoly pénzbe is kerülhetnek. Ha pedig a gyerek most ötéves, érdemes úgy gondolkodni, hogy ő már fizetős felsőoktatásban fog részesülni. A kérdés az, ki fizesse ennek a költségét. A társadalom közel egybehangzó véleménye szerint ez a szülők kötelessége.

 

 

Amikor az Akadémiákon megkérdezem a hallgatóságot, hogy ha választaniuk kell, hogy a nyugdíjra, vagy a gyerek egyetemére tesznek félre, akkor a hallgatók 80%-a a gyerek oktatását választja.

Véleményem szerint ez nem helyes megközelítés. Néhány indok, miért nem feltétlen a szülőnek kellene fizetnie a gyereke felsőoktatását.

– Az egy hibás közvélekedés, hogy a szülőnek még az egyetemet is kellene fizetnie. Szerintem ha te becsülettel felneveltél egy-két-három -négy gyereket, 18 éven keresztül etetted és ruháztad őket, megtettél mindent, ami egy szülőtől elvárható. Ha nem tudod vagy nem akarod fizetni még az egyetemét is, akkor ennek a felelőssége ezzel átszáll a fiatal vállaira. Egy 18-19 éves már nem gyerek, nyugodtan elvárható tőle, hogy ilyen idősen már felelősen döntsön, áldozatokat hozzon és saját maga is hozzájáruljon a karriere építéséhez.

Személy szerint én nagyon hibásnak tartom, hogy a mai társadalomban a huszonéves felnőtteket legtöbbször még gyerekként kezelik, 22-23 évesen sokuknak még az a legnagyobb gondjuk az életben, hogy hová menjenek bulizni és hogy ki lájkolta őket a facebook-on.

Az ilyen fiatal még akár 30 évesen is otthon lakik a mamahotelben és elvárja, hogy anyu főzzön-mosson rájuk és 35 éves koráig eszébe sem jut, hogy esetleg már lassan neki is saját családot kellene alapítania.

Már 18-20 évesen is sokkal felnőttebbnek kellene kezelni őket és el kellene várni, hogy ők is így álljanak az élethez. Akkor teszed a legjobbat a gyerekeddel, ha felkészíted őt az életre és nem akkor, ha még huszonévesen is meg akarod óvni őt az élet kihívásaitól.

– Ha a szülő adja a pénzt az egyetemre, a gyerek gyakran olyan szakot választ, aminek nagy a presztízse, de csak olyan értelemben, mint egy Iphone-nak vagy Ralph Loren ingnek. Menő és drága.

Az unokaöcsém fejébe vette, hogy ő bizony külföldön fog tanulni, kerül, amibe kerül. Ezt úgy értette, hogy majd a rokonság összedobja neki a pénzt, járt házról-házra, hogy valaki fizesse ki a több milliós költséget.

Érdemes egy fiatalnak már 18-20 évesen azzal szembesülni, mit jelent a lehetőségeken belül választani. Nagyon jó lecke az életről, ha a gyereknek a lehetőségeit is figyelembe kell vennie, vagy meg kell teremtenie a lehetőséget a saját maga számára.

Mindjárt más lesz a büfé-ruhatáros szakok vonzereje a gyerek számára, ha neki kell diákhitelt felvennie, vagy elmennie dolgozni, hogy elvégezzen egy-egy ilyen iskolát.

– A gyerek oktatására költött pénzt a szülők gyakran más helyről veszik el és ez legtöbbször a saját nyugdíj-megtakarításuk. Ami azért nagyon rossz döntés, mert míg a gyereked a tanulmányait gond nélkül tudja finanszírozni akár diákhitelből is (lesz negyven éve, hogy visszafizesse a munkabéréből), addig ha te nem jössz ki a nyugdíjadból, akkor bizony az éhezés vár rád.

Ennek az lesz a következménye, hogy hetven évesen majd beköltözöl a gyerekedhez a kisszobába, mert nem tudod eltartani magad. Szerinted minek örülne jobban a gyereked? Ha ő fizeti az egyetemet, vagy ha a szülei, de akkor 15 évig gondoskodhat róluk, ha nem tettek félre eleget a nyugdíjra? Mivel én szeretem a gyerekeimet és nem akarok a nyakukon élni, ezért először a nyugdíjra költök és csak akkor fogom fizetni az egyetemüket, ha időarányosan jól fogok állni a nyugdíj-megtakarításommal.

(Természetesen ideális esetben van elég pénzed, hogy minden pénzügyi célra eleget tegyél félre, így a gyerekeid oktatására is. Ekkor ez a kérdés nem fog felmerülni.)

Hogyan érdemes segíteni a fiatalokat a tanulmányai finanszírozásában?

Már fiatalon tanítsd meg neki, hogy az egyetem pénzbe fog kerülni és segíts neki gyűjteni. Már tizenegy-két évesen nyugodtan kérhet születésnapjára pénzt a mindenféle értelmetlen ajándék helyett, amit közösen eltehettek egy megtakarítási számlára.

Segíts neki nyári munkát találni. Sokat segít egy fiatalnak, ha már 17-18 évesen dolgozik nyáron egy gyorsétteremben vagy valami könnyű fizikai munkát végez. Teljesen más lesz az élethez és a pénzhez való viszonya, mint az, akit még 25-26 évesen is a szülei tartanak el.

Sőt, akár hiszed, akár nem, egy tanulmány szerint azok, akik dolgoznak részidőben egyetem mellett, azok jobban teljesítenek az iskolában is. Ennek oka, hogy sokkal motiváltabbak és munkát is könnyebben találnak az iskola után, mint azok, akiknek az első munkahelyük lesz 23-24 évesen és akkor szembesülnek azzal, mit is jelent pénzért dolgozni és saját keresetből megélni.

Egy szó, mint száz, nyugodtan helyezz ennyi súlyt a közel húsz éves gyereked vállára, az egyetem nem a gyerekkor meghosszabbítása még öt évig, hanem az már a felnőtt kor első állomása. Engedd, hogy ezt a gyereked is megértse és megtanulja azt a maga bőrén, amit ennyi idősen már tudnia kell.

 

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.