Gyorsult a hatósági eljárás

A gazdasági válság kezdete óta (2009. január 1-jétől számítva) ez év közepéig összesen 118 745 cég felszámolására került sor Magyarországon; a cégbíróságok évente átlagosan 15 385 társaságot vontak ki ezzel az eljárásformával az üzleti életből. A múlt év volt az első esztendő, amikor a felszámolt cégek száma (9549) nem érte el a tízezret. Ez a csökkenő tendencia az idén folytatódott: 2016 első fél évében, a tavalyi hasonló időszakhoz képest 20 százalékkal kevesebb (4333) cég jutott a felszámoltak sorsára.

 

 

Ez a folyamat elsősorban a törvényi előírások időközbeni változásával, a kényszertörlés intézményének bevezetésével és kiterjesztésével magyarázható. A cégbíróságok ugyanis, ennek megfelelően már csak abban az esetben kezdeményezik a hosszadalmas felszámolást, ha a cég visszamaradó vagyona elegendő a felszámolás költségeinek fedezetére – ellenkező esetben a gyorsabb, hatékonyabb kényszertörlést alkalmazzák. Hasonló az adóhatóság gyakorlata is; amennyiben az adós adótartozását az esedékes időpontig nem fizeti meg, a NAV végrehajtás alá vonja, és ha a végrehajtás eredménytelenül végződik, azonnal megindítja a kényszertörlést.

Csak abban az esetben kezdeményezi a felszámolást, ha fedezetelvonás bűncselekménye áll fenn, illetve ha a cég rendelkezik még akkora vagyonnal, amely elegendő a felszámolással járó kiadásokra. Jellemző, hogy a kényszertörlés jogintézményének 2012. augusztusi bevezetése óta 52 374 céget számoltak csak föl, ám 83 317-et kényszertöröltek.

A felszámolással foglalkozó cégek tapasztalata szerint a felszámolásra kerülő társaságok vagyona a legtöbb esetben nem elegendő a felszámolással kapcsolatos kiadások fedezésére. Panaszkodnak, hogy a veszteséget a más ügyletekkel megtermelt bevételekből kell kipótolniuk, ugyanakkor az elektronikus úton történő kijelölésüket viszont kötelező elfogadniuk, nem utasíthatják vissza.

 

A vezetésből kizárva

A felszámolási eljárás után fennmaradó adósságkövetelést – ahol erre lehetőség van – a cég vezetőivel szemben peres eljárásban érvényesíti az adóhatóság. Azok ellen lépnek fel a törvény erejével, akik a felszámolás kezdő időpontját megelőző három évben a gazdálkodó szervezet vezetői voltak. Ebbe a kategóriába tartozik az a személy, aki a gazdálkodó szervezet döntéseinek meghozatalára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.

A kötelezett személyek ellen adóvégrehajtást vagy bírósági végrehajtást indítanak. Ahol erre nincs lehetőség, ott a követelés engedményezésére kerül sor, vagy hitelezői veszteség címen törlik a tartozást, a vállalat hátrahagyott adósságáért felelős személyeket pedig eltiltják új cég alapításától (az adóhatóság már az adóregisztrációs eljárásban igyekszik kiszűrni őket).

– A cégek évente tízezrével vonulnak ki a piacról, sokan nyomtalanul eltűnnek, a hitelező bottal ütheti nyomukat. Partnerválasztás, üzletkötés előtt tanácsos megismerkedni a kiszemelt cég „életvitelével”, például azzal, nem áll-e felszámolás alatt? A feketelista.hu tizennégy különféle állami adatbázis összevonásával jött létre, a cégekkel kapcsolatos közhiteles határozatokról tájékoztatva. A körültekintő cégvezető az információk ismeretében elkerülheti a későbbi veszteségeket, kellemetlenségeket – tájékoztat Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.

 

Többen próbálkoznak

A portál kimutatása szerint a gazdasági válságot követően – 2009 óta – felszámolással és különböző más eljárásokkal összesen 319 481 társaságot töröltek a céglistából, számuk mégsem csökkent, mert ugyanez idő alatt 333 670 új vállalkozás alakult. Az újonnan alakuló cégek 40 százalékát, 132 498-at, Budapesten jegyeztek be. Évente átlagosan 41 961 cégtáblát vettek le, és 43 825 újat tettek ki. A regisztrált gazdasági szervezetek száma így a 2008. év végi 561 424-ről napjainkra 580 307-re duzzadt.

A „céglétszám” 2012-ben volt a legmagasabb, elérte a 600 759-et. A legtöbb új vállalkozás 2011-ben indult (65 664), azóta folyamatosan csökkenő a tendencia, és tavaly már csak 28 704 új céget regisztráltak.

A feketelista.hu kimutatása megyénként és nagyobb városonként is tartalmazza a felszámolások és cégalakulások adatait. Ebből a legfeltűnőbb, hogy Budapesten tavaly fele annyi céget (3605) számoltak fel, mint 2014-ben (7444), és ez év első felében is mintegy 16 százalékkal kevesebb vállalkozást (1789) vezényeltek ki a felszámolók a piacról, mint a múlt év hasonló időszakában (2146). A fővárosban újonnan piacra lépő cégek száma is folyamatosan csökken: tavaly Budapesten 13 007 vállalkozás indult, 13 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben (14 909). Idén az első fél évben 4413 cég nyitott a fővárosban, tavaly január és június között 6817.

 

Országos körkép

A múlt évben minden megyében csökkent a cégek felszámolása. A legszembetűnőbb Baranya megye, ahol egyik évről a másikra 617-ről 274-re mérséklődött. Borsod-Abaúj-Zemplénben 877-ről 298-ra, Fejér megyében 691-ről 278-ra csökkent tavaly – 2014. évihez viszonyítva – a felszámolt cégek száma. Idén az első fél évben Pest megyében 447 vállalkozás jutott a felszámolás sorsára, fele annyi, mint tavaly (907).

Bács-Kiskunban január és június között 119 vállalkozást számoltak fel, tavaly – hasonló idő alatt – 233-at.

A nagyobb városainkban tavaly, és ebben az évben is, szintén jellemző a felszámolási eljárások csökkenése. Debrecenben például a múlt évben 208 céget töröltek ily módon, egy évvel korábban 404-et. Idén az első fél évben 98-at a tavalyi első hat hónap 118 felszámolásával szemben. Nyíregyházán a múlt évben 194, Győrben 179 céget számoltak fel. Ez év első felében 74, illetve 66 gazdasági szervezet felszámolására került sor. Tavaly a legkevesebb céget (57) Kaposváron számoltak fel, az idén is mindössze 21 társaságnak kellett így kivonulnia a városból. Az év első felében Miskolcon 62, Pécset 88, Székesfehérváron 53, Szegeden pedig 38 vállalkozást számoltak fel. Kevesebbet, mint tavaly hasonló időszak alatt.

 

Felszámolások és cégalakulások területi alakulása
terület Felszámolások
száma (db)
Cégalakulások
száma (db)
Cégalakulások
többlete
felszámolásokhoz
képest
(%)
2014.jan.-
2014.dec.
2015.jan.-
2015.dec.
2016.jan.-
2016.jún.
2016.jan.-
2016.jún.
2016.jan.-
2016.jún.
Bács-Kiskun 649 411 119 337 283%
Baranya 617 274 145 319 220%
Békés 359 200 96 144 150%
Borsod-Abaúj-Zemplén 877 298 156 392 251%
Budapest 7 444 3 605 1 789 4 413 247%
Csongrád 569 238 94 326 347%
Fejér 691 278 162 319 197%
Győr-Moson-Sopron 452 351 156 371 238%
Hajdú-Bihar 729 374 165 315 191%
Heves 422 339 224 233 104%
Jász-Nagykun-Szolnok 335 214 108 181 168%
Komárom-Esztergom 188 157 79 235 297%
Nógrád 208 85 52 102 196%
Pest 1 556 1 465 447 1 490 333%
Somogy 385 166 77 206 268%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 738 444 188 336 179%
Tolna 186 107 41 108 263%
Vas 247 119 63 161 256%
Veszprém 353 212 76 251 330%
Zala 324 212 96 169 176%
Összesen: 17 329 9 549 4 333 10 408 240%
Debrecen 404 208 98 191 195%
Érd 86 104 30 92 307%
Győr 209 179 66 140 212%
Kaposvár 138 57 21 50 238%
Kecskemét 200 145 46 113 246%
Miskolc 349 120 62 109 176%
Nyíregyháza 320 194 74 124 168%
Pécs 346 142 88 176 200%
Szeged 288 115 38 196 516%
Székesfehérvár 212 94 53 129 243%

 

(Budaörsi Infó/feketelista.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.