Augusztus 20-ai ünnepi programok

(Budaörs, 2016. augusztus 19. – Budaörsi Infó) 2016. augusztus 20-án (szombaton) számos rendezvényt tartanak Budapesten az Államalapítás Ünnepe alkalmából. A programokról a http://augusztus20.kormany.hu oldalon lehet tájékozódni. A Kossuth Lajos téren szombat délelőtt a hagyományos tisztavatásra kerül sor. Délután és koraeste a budai Várban ökumenikus kenyéráldást és aratóünnepet rendeznek, míg a Szent Jobb körmenet szokásos Szent István Bazilika–Széchenyi István tér–Szent István Bazilika útvonalán halad. Ezt követően 21 órakor kezdődik a tűzijáték, amelyet idén a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti területen, valamint a Citadelláról lőnek fel. A Budai Várban idén is megrendezik a Mesterségek Ünnepét. Megemlékezés lesz Budaörsön is, erről korábbi cikkünkben már olvashattak.

 

 

 

Az állami ünnep programjai Budapesten 2016. augusztus 20-án:

 

8.30-9.30 Magyarország lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonása után Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntője és a honvédtisztek avatása a Kossuth téren

Ünnepi beszédet mond Áder János köztársasági elnök

9.00-24.00 Magyar Ízek Utcája a Lánchíd utcában

10.00-18.00 Szent Korona-látogatás az Országházban

10.00-21.00 Mesterségek Ünnepe a Budai Várban

10.00-21.00 Családi programok és koncertek a Clark Ádám téren

10.00 Gyerekműsor a Buborék Együttessel

11.00 Magyarország Tortája

11.30 Szent István-napi kenyér

16.00 Petruska

17.30 Supernem

19.00 Anna and the Barbies

20.00 Üzenőlánc a Petőfi rádióval

14.30 Aratómenet a Szent György tértől és kenyéráldás a Szent István-szobornál

17.00 Ünnepi Szentmise és Szent Jobb-körmenet a Szent István Bazilikánál

21.00-21.30 Ünnepi tűzijáték

 

LETÖLTHETŐ TÉRKÉP

 

Katonai tiszteletadás és tisztavatás a Kossuth Lajos téren

Idén is a nemrég felújított Kossuth Lajos téren tartják a Magyar Honvédség legkiemelkedőbb és leglátványosabb eseményét, a tisztavatást. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtiszt-jelöltjei az állami vezetők, a szülők, a hozzátartozók és az egész ország nyilvánossága előtt teszik le a tiszti esküt augusztus 20-án 8:30 és 9:30 között. A Kossuth Lajos tér leggyorsabban az M2-es metróval érhető el. Augusztus 20-án reggel és délelőtt a 2-es villamos csak a Kossuth Lajos tér Széchenyi rakparti megállóhelyéig közlekedik, innen a tér gyalogosan érhető el.

 

Magyar ízek utcája, családi programok, koncertek a Várkert Bazárban és környékén

Az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódóan augusztus 20-án és 21-én egész napos családi programokat rendeznek a Várkert Bazárban és a Lánchíd utcában, valamint augusztus 20-án koncerteket tartanak a Clark Ádám téren a környék és a Lánchíd közúti forgalmának lezárásával. A korlátozások miatt augusztus 19-én, 20-án és 21-én a 19-es villamos útvonala is módosul. A Várkert Bazár a Döbrentei térről gyalogosan közelíthető meg.

 

Ökumenikus kenyéráldás és aratómenet

Az augusztus 20-i ünnep részeként ökumenikus kenyéráldást tartanak 15:00-tól a budavári Szentháromság téren. A helyszínre aratómenet indul 14:30-kor a Szent György térről. A budai Vár ebben az időszakban a Széll Kálmán tér felől a 16A, a belvárosból pedig a 216-os busszal érhető el.

 

Ünnepi szentmise és Szent Jobb Körmenet a Bazilikában és környékén

Augusztus 20-án délután 17 órától kezdődik az ünnepi szentmise a Szent István Bazilikában, amelyet a hagyományos Szent Jobb Körmenet felvonulása követ a Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi tér–Zrínyi utca–Szent István tér útvonalon. Az egyházi esemény idejére a felvonulás útvonalát lezárják. Hazánk egyik legszebb és legjelentősebb egyházi programja a legegyszerűbben metróval közelíthető meg, egyaránt 3-5 perces sétával az M1-es metró Bajcsy-Zsilinszky út, illetve az M3-as metró Arany János utcamegállójából, illetve a Deák Ferenc tér metróállomásáról.

 

Ünnepi tűzijáték a Duna-parton

Az ünnepi tűzijáték – amelyet idén a Lánchíd és az Erzsébet híd közötti területen, valamint a Citadelláról lőnek fel – este 21:00-kor kezdődik és körülbelül 21:30-ig tart. A tűzijáték idejére, illetve az azt megelőző és követő néhány órában mind a budai, mind a pesti belváros Dunához közel eső területeit lezárják a közúti forgalom elől. A tűzijáték helyszínénekmegközelítése elsősorban a sűrűbben közlekedő metróval, a belvárosi csomópontokból gyalogosan javasolt. A lezárások miatt számos járat módosított útvonalon közlekedik, ezért a BKK kéri az utasokat, hogy elindulás előtt feltétlenül tájékozódjanak az eljutási lehetőségekről.

Idén a Duna-part pesti oldalán a Parlament déli tornya és a Szabadság híd közti területről, míg a budai oldalon a Batthyány tér és az Erzsébet híd közötti területről, illetve a Tabánból érdemes nézni a tűzijátékot. Az elsődleges látványközpont a Duna mindkét oldalán a Lánchíd és Erzsébet híd közötti rakpartokon lesz, innen lehet a legtökéletesebben élvezni a programot.

 

 

2016. augusztus 20-án az Államalapító Szent István Király és az Új Kenyér Ünnepe alkalmából megemlékezést tartanak Budaörsön is.

A megemlékezés 9 órakor kezdődik a Templom téren.

Beszédet mond: Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

A kenyeret megáldja: Varga János plébános és a budaörsi egyházak képviselői

Ünnepi műsor: Piros Rózsa Dalkör és Budaörsi Fúvószenekar.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.