Vándor vurstli, utcaszínház, tánc- és cirkuszi előadás is várja a látogatókat a Szigeten

Vándor vurstli, játéksátor, utcaszínház, táncelőadások és cirkuszi bemutatók is várják a látogatókat a koncertek mellett a fesztiválon.

 

Kardos József programigazgató a hétfői sajtóbejáráson elmondta: a koncertek mellett színes kulturális programokat is szerveztek a fesztiválozóknak. A Vándor vurstli helyszíne a múlt század eleji városligeti mutatványos hangulatot idézi meg. A vásári mutatványok mellett hagyományos dobójátékok szórakoztatják a közönséget, míg a cigánykártya-jósdában megismerhetik jövőjüket és megtekinthetik az Omnivolant akrobataduó előadását is.

A Hungarikum faluban a magyar népszokásokat és hagyományokat mutatják be a látogatóknak. A Szentendrei Skanzen kiállítással, műhellyel és skanzennel települt ki, de régi gyerek parasztbútorok méretarányos megnövelt másaira is felülhetnek a látogatók, és újra gyereknek érezhetik magukat – mondta.

Felhívta a figyelmet a Sárkányvárra, amely a népzenei koncertnek és a táncháznak ad otthont, és a legjobb magyar együttesek, köztük a Szalonna és bandája hívja táncba a látogatókat.

A program nagyon népszerű a külföldiek körében – hangsúlyozta.

Szász Anikó, a színház- és táncsátor programjainak szervezője hangsúlyozta: a nemzetközi hírnévvel rendelkező nagy társulatok mellett az idei programban helyet kapnak  feltörekvő fiatal művészek is.

A nagy sátor a nagyobb lélegzetű produkcióknak, míg a kisebb színpad a fiatalok progresszívabb, kísérleti előadásainak ad helyet. Kiemelte a magyar képző- és előadóművészekből álló társulat Sleeping beauty elnevezésű produkcióját, amely során a művészek a látogatókat 20 perc alatt próbálják elaltatni.

A Színház- és Táncsátorban képviselteti magát a kortárs cirkusz is. Az utolsó estén a cseh Losers Cirque Company társulata mutatja be újcirkuszi előadását. A Tünet Együttes Az éjszaka csodái című nagysikerű produkcióját viszi színpadra, míg Molnár Csaba Eclipse című tizennyolc női táncossal alkotott koreográfiája a partik világát idézi meg – sorolta a programokat Szász Anikó.

Felhívta a figyelmet a berlini Maxim Gorki Színház sátrára, ahol migrációval foglalkozó előadást tekinthetnek meg az érdeklődők.

Kardos József hangsúlyozta: idén több program is foglalkozik a migrációval. Ehhez a témához illeszkedik a Gorki Színház programja is. Mint mondta, a társulatot Németországba emigrált művészek alkotják, köztük balkániak, irániak és törökök is, de a Múzeumi Negyedben látható Sátor határok nélkül című kiállítás is a menekültkérdéssel foglalkozik.

Kardos József programigazgató elmondta: a Cirque du Sziget helyszín egyedi produkciókkal és látványos előadásokkal készült az idei fesztiválra. A cirkuszi előadások két egyenként mintegy 640 fő befogadására alkalmas sátorban, valamint a mellettük felállított szabadtéri színpadon kaptak helyet.

Megemlítette a Quebeci Cirkusz Iskola közös estjét a Baross Imre Artistaképző növendékeivel. A programban szerepel a híres hazai cirkusztársulat, a Recirquel is, amely Párizs éjjel című produkciójával lép színpadra.

A helyszín programját minden nap félórás tűzzsonglőr-show zárja – mondta Kardos József.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.