Mérgezőbb a tenger, mint hittük

A toxinok a felaprózódó műanyaghulladékokra rakódnak le.

 

A mikroszkopikus méretű műanyagrészecskék méregtartalma háromszor-négyszer nagyobb, mint a környezetükben lévő üledéké – közölték a Hamburgi Alkalmazott Tudományok Főiskolájának (HAW) kutatói.

Mint elmondták, csupán kétszeres méregtartalomra számítottak. A mikrorészecskék “mágnesessége” már régóta ismert jelenség.

Miközben a műanyagok – többek között a polietilén vagy a szilikon – a vízben egyre kisebb részekre esnek szét, nagyon veszélyes környezeti mérgek, mint a poliklórozott bifenilek (PCB) vagy a policiklusos aromás szénhidrogének (PAH) rakódnak le a felületükön.

A megfertőződött műanyagrészecskék lesüllyednek az üledékbe, ami azért veszélyes, mert a halak és a csigák megeszik őket, így bekerülnek az emberi táplálékláncba is.

A műanyagok különböző forrásokból, egyebek mellett kozmetikai termékekből származnak, amelyeket a vizek tisztításakor nem lehet kiszűrni.

Mikrorészecskék kialakulhatnak úgy is, hogy a nagyobb műanyagdarabok környezeti hatásra elaprózódnak.

“A tengerekben úszó műanyag egy része a felszínen vagy a vízben található, de hetven százaléka lemerül az üledékrétegbe” – mondta el Frank Schweikert, az Aldebaran kutatóhajó vezető szakértője.

A kutatócsoport a vizsgálathoz 2015-ben gyűjtött mintákat a kutatóhajóval Észak-Németország part menti vizeiben és folyóiban.

Gesine Witt környezetvédelmi vegyész vezetésével a tudósok saját fejlesztésű szemétgyűjtőket helyeztek ki a mérési pontoknál, majd három hónappal később begyűjtötték őket.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.