Bűnmegelőzési tanácsok – Gyermekünkkel gyalogosan

A Budaörsi Rendőrkapitányság a múlt heti kiadványaiban arra hívta fel a figyelmet, hogy hogyan fokozható a gyermekkorúak védelme a járdán történő közlekedés során. Most az úttesten való átkelés szabályait tovább részletezzük.

 

A gyermeknek meg kell tanítani, hogy soha ne haladjon át olyan helyen, ahol a gépjárművek észlelését bármi korlátozza (pl. műtárgy a járda szélén, egyéb kilátást gátló tárgy, növényzet, éles útkanyarulat stb.). Soha ne lépjen az úttestre a gyermek az álló vagy parkoló gépjármű(vek) takarásából, hiszen a közeledő gépjármű vezetője őt nem tudja észlelni.

További veszélyt jelent, ha az álló, illetve várakozó gépkocsi motorja jár, hiszen a jármű bármikor elindulhat vagy tolatást végezhet. Fontos elmondani a gyermekeknek, hogy őket a jármű vezetője nem feltétlenül látja, a járművekből történő kilátásnak vannak holtterei. Még a visszapillantó tükrök által sem lehetséges a jármű teljes környezetét észlelni.

A gyermekeknek még az önálló közlekedésük megkezdése előtt el kell magyarázni, hogy csak akkor biztonságos az átkelés, ha járművek már megálltak, vagy még távol vannak. Amíg erről nem győződtek meg, addig ne lépjenek le a járdáról.

Az úttesten való átkelés egyik legfontosabb szabálya, hogy a lehető legrövidebb úton, az úttestre merőlegesen kell haladni, mert ebben az esetben tartózkodnak a legrövidebb ideig a veszélyes zónában.

A kiszámíthatóság érdekében az átkelés tempója egyenletes legyen. Fontos, hogy az úttestre lépést követően a gyermek ne torpanjon meg vagy forduljon vissza, kivéve, ha a továbbhaladás nyilvánvalóan veszéllyel jár.

A tapasztalatok szerint a gyermekek nem ismerik a járdaszigeteket, nincsenek tisztában azok szerepével és jelentőségével. Fontos elmagyarázni, hogy a járdaszigetet elérve az úttestre lépést megelőző kötelezettségek (körültekintés, meggyőződés az áthaladás veszélytelenségéről stb.) újra kezdődnek.

Átkelés közben sem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni a járművek forgalmát, mert lehet, hogy valaki figyelmetlenül vagy a megengedett sebességnél gyorsabban haladva, esetleg szeszesitaltól befolyásolt állapotban közlekedik.

Szükséges a gyermekek figyelmét külön is felhívni az egy nyomon haladó járművek közlekedésére, a kerékpárosokra, segédmotoros kerékpárosokra és a motorkerékpárosokra, mert ők esetenként nehezebben észlelhetők.

Végezetül az önálló közlekedés (iskolába járás stb.) megkezdésekor mindenképpen javasolt a gyermek „ellenőrzése”, biztonságos távolságból való követése, az esetleges hiányosságok feltérképezése és kiküszöbölése céljából.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.