Nem lesz borozó a Budakeszi úton

(Budaörs, 2016. július 22. – Budaörsi Infó) Korábban szerkesztőségünket a budaörsi Máriavölgy utca lakóinak egy csoportja azzal a problémával kereste fel, hogy a Budakeszi út 1/2 szám alatti présházat vendéglátóipari egységgé szeretné a tulajdonosa átalakítani. Tenné ezt annak ellenére, hogy a szomszédok nem feltétlenül örülnek ennek a fejlesztésnek. 2016. július 21-én a képviselő-testületi ülésen kiderült, hogy mi lesz a sorsa a borozónak. A részleteket olvassák el a cikkben.

 

 

A csütörtöki képviselő-testületi ülésen napirend előtti hozzászólásában dr. Bakó Krisztina önkormányzati képviselő elmondta, hogy a fent említett helyen nem nyithatnak vendéglátó helységet.

“Jelen pillanatban ott tart az ügy, hogy a tulajdonos településképi bejelentési eljárást kezdeményezett a Polgármesteri Hivatal felé. A Hivatal tiltó határozatot adott ki, tehát nem járul hozzá, hogy a lakóépület vendéglátóhellyé át legyen minősítve, illetve a közútkezelő is megtagadta a hozzájárulását.

Így ez azt jelenti, hogy vendéglátóhely ezen az ingatlanon nem nyithat meg.”

 

16_07_21_testuleti2

 

Ezek szerint a lakók, akik petíciót írtak alá annak érdekében, hogy ne nyíljon borozó a Budakeszi úton megnyugodhatnak. Borozó egyelőre nem lesz a pincéből. Felkerestük az ingatlan tulajdonosát is, és arról kérdeztük, hogy milyen tervei vannak az ingatlannal így, hogy nem tud vendéglátóhelyet nyitni. Amint válaszol levelünkre megosztjuk önökkel. 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.