A pénz miatt nem válik Schwarze­negger

Öt éve élnek külön, s már mindketten új párra leltek, mégsem válnak el hivatalosan Schwarze­neggerék.

 

Arnold Schwarzenegger és felesége, Maria Shriver házassága éppen 25 év együttélés után, 2011-ben romlott meg, amikor kiderült, hogy a terminátor az apja házvezetőnőjük, Mildred Baena immár 19 éves fiának. A hajdani hűtlenség végleg betett az addigra már elég viharossá váló kapcsolatnak, s bár Schwarzi többször próbált bocsánatot kérni, Maria kiadta az útját – írja a Blikk.

Válni azonban egyikük sem akar, a TMZ.com szerint ennek az az oka, hogy anyagilag igen rosszul járnának mindketten.

Schwarzi és a Kennedy-klánból származó Maria 1986-ban házasodott össze, a frigy előtt nem kötöttek házassági szerződést. Pedig már akkor is volt mit a tejbe aprítani, az asszony a család révén, Arnie-nak pedig az addigra nagy sikerrel bemutatott Conan, a barbár és a Terminátor után is jócskán ketyegett a bankszámlára.

Közös vagyonuk mára 400 millió dollárra, vagyis 96 milliárd forintra duzzadt, nem beszélve az együtt vásárolt számos ingatlanról. A pár azonban a szakítás után megállapodott az elosztásban, így pedig sokkal jobban járnak, mintha a törvényre bíznák a dolgot. Ráadásul akkor nyilvánosságra kellene hozniuk a felgyülemlett vagyon valós összegét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.