Nizzai terrortámadás – A Külügyminisztérium a Franciaországba indulókat figyelmezteti

A csütörtök éjjeli nizzai terrortámadás miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Franciaországba induló magyar állampolgárokat figyelmeztette péntek délelőtt közzétett tájékoztatásában.

 

Közölték, a sok halálos áldozatot és sérültet követelő terrorcselekmény miatt a francia köztársasági elnök bejelentette, hogy meghosszabbítják a szükségállapotot. A francia hatóságok jelenleg az áldozatok segítésére összpontosítanak, és két-három kilométer hosszan lezárták Nizzában a katasztrófa által érintett Promenade des Anglais környékét.

Az Alpes-Maritimes megyei prefektúra reggel azonnali intézkedéseket hozott, így a következő napokban minden tömegrendezvényt – koncertet, fesztivált, vásárt – töröltek, a Promenade des Anglais-t meghatározatlan időre lezárták, a környező városrészekben a közlekedést leállították, megtiltották a fürdőzést és a part menti közlekedést Carras és Beau Rivag között.

A konzuli szolgálat a Franciaországba készülő magyar utazóknak azt tanácsolja, hogy az utazás megszervezésekor és lebonyolításakor fokozott körültekintéssel járjanak el, előzetesen tájékozódjanak, kerüljék a tömegrendezvényeket és a kiemelten forgalmas helyeket, tartsák be a hatóságok útmutatásait, továbbá regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.

Az illetékes külképviselet a kérdésekkel és bejelentésekkel kapcsolatban a 00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon érhető el.

A konzuli szolgálat azt kéri, hogy a terrortámadás idején Nizzában tartózkodók a párizsi magyar nagykövetség konzuli osztályán történő bejelentkezés mellett hozzátartozóikkal is tudassák a helyzetüket.

 

nizza_terror_tamadas_2016jul14

 

Csütörtök este egy 31 éves, tunéziai származású férfi teherautójával belehajtott a francia nemzeti ünnepet lezáró késő esti tűzijátékot néző tömegbe Nizzában, közben a pisztolyából lövéseket adott le. Legkevesebb 84-en vesztették életüket, többtucatnyian megsebesültek, közülük 18-an életveszélyes állapotban vannak. A rendőrök megölték az ámokfutót.

 

 

 

Szigorúan ellenőrzik a francia-olasz határátkelőket

 

A Franciaország és Olaszország közötti határon még a legkisebb átkelőnél is egyenként ellenőrzik az áthaladó járműveket a nizzai terrorakció esetleges résztvevői menekülésének megakadályozására. Olaszországban éppen péntektől szigorították a biztonsági készültséget.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter vezetésével péntek délelőtt az úgynevezett olasz terrorizmus elleni stratégiai csoport egyeztetett.

A Franciaországgal határos olaszországi polgármesterek bejelentései szerint a Nizzában történt terrorista támadást követően a francia-olasz határon azonnal a legmagasabb ellenőrzési fokozat lépett életbe: a francia hatóságok minden Olaszországba átlépő gépkocsit átvizsgálnak még a legkisebb átkelőknél is, valamint a vasúti szerelvényeket is. Az olaszországi oldalon levő Ventimigliából Franciaországba átlépő gépkocsik ellenőrzése szúrópróbaszerű, de itt is kiemelt a készültség a határnál napok óta ismét felgyülemlett, többségében afrikai migránsok miatt, akik a Franciaországba való átjutásra várnak.

Giovanni Toti, a Franciaországgal határos olasz Liguria tartomány elnöke segítséget ajánlott fel a nizzai sebesülteknek a liguriai kórházakba való befogadására. Olaszországban félárbócra eresztették a zászlókat a franciákkal vállalt szolidaritás jeleként, a francia diplomáciai képviseletek előtt virágokat helyeznek el.

Olaszország nizzai konzulja egyelőre nem tudott végleges adatot közölni a terrortámadásban meghalt vagy megsebesült olaszokról.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök Twitter-fiókján Francois Hollande francia elnök közösségi gyászüzenetét közölte. Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter Nizza és Európa elleni támadásnak nevezte a terrorakciót. Matteo Salvini az olasz ellenzéki Északi Liga vezetője internetes bejegyzésben úgy fogalmazott, az áldozatokért mondott imák már nem elegendőek, erős fellépésre van szükség a terrorizmussal szemben.

Az olasz nemzetbiztonsági tanács csütörtökön ült össze a belügyi szervek, az olasz titkosszolgálat és védelmi vezérkar képviselőinek részvételével. Az Olaszországban már eddig is a (belföldi terrortámadás esetén életbe lépő) legmagasabb alatti  fokozatú biztonsági intézkedések további erősítéséről határoztak  a július közepétől kezdődő idegenforgalmi főszezon miatt. Másrészt olasz titkosszolgálati források szerint egyre több idegen harcos érkezik Európába a szíriai térségből. Olaszországot nem érte közvetlen terrorfenyegetés, de egyetlen egy országban sincsen zéró veszély – fogalmazott Angelino Alfano. Hozzátette, hogy az olasz titkosszolgálatok napi huszonnégy órában dolgoznak. Év eleje óta belügyminiszteri rendelettel 99 személyt utasítottak ki Olaszországból a nemzetközi terrorizmus pártolásának gyanújával, közöttük hét imám is volt.
A biztonság erősítése elsősorban a már eddig is kiemelten védett helyszínek ellenőrzésének erősítését jelenti közöttük az olaszországi repülőterekét, vasútállomásokat, kikötőket, tömegközlekedési hálózatot. Szigorították a biztonsági intézkedéseket az úgynevezett gyenge célpontoknál is (például a nyári kulturális fesztiválok, sport- és szórakoztatási események, turistalátványosságok), vagyis mindenhol, ahol nagyobb tömeg gyűlhet össze. Csütörtök éppen a Termini római központi pályaudvaron tartottak terrorizmusellenes gyakorlatot a hatósági szervek. A július 14-i francia nemzeti ünnep hagyományos helyszíne Olaszországban a római francia nagykövetség előtti Farnese tér volt, de itt már évek óta megszüntették az ünneplést biztonsági okokból.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.