A homeopátia betiltását kéri ezer brit állatorvos

A szakemberek szerint homeopátiás szer felírása állategészségügyi kérdés, a homeopátia pedig nem felel meg a tudományon alapuló állatorvosi gyakorlat követelményeinek.

 

Mintegy ezer brit állatorvos írta alá azt a felhívást, amelyben az állatok homeopátiás kezelésének betiltását kérik – számolt be róla a BBC pénteken.

Nagy-Britanniában mintegy 22 ezer állatorvos dolgozik. Hétből egy használ valamiféle kiegészítő terápiát. Homeopátiás tanfolyamot mintegy 500 gazdálkodó és 40 állatorvos végzett.

A petíciót Danny Chambers devoni állatorvos indította a Change.org portálon. Azt mondta, eddig több mint 1000 brit állatorvos csatlakozott hozzá, valamint mások is az egész világon.

Chambers a BBC-nek elmondta, manapság 21. századi gyógyszereket kellene kínálni. “A tudomány kimutatta, hogy a homeopátia nem működik, tehát valószínű, hogy egyáltalán nem kellene használni, még akkor sem, ha jó szándék vezeti a felírót” – fogalmazott Chambers.

A szakember szerint homeopátiás szer felírása állategészségügyi kérdés, a homeopátia pedig nem felel meg a tudományon alapuló állatorvosi gyakorlat követelményeinek.

“Kétségtelen, hogy az állat egészsége szenved kárt, ha az emberek hatékony gyógymód helyett homeopátiát alkalmaznak” – tette hozzá.

A szakmát szabályozó kollégium “óvatos megközelítést” ajánl az állatok homeopátiás gyógyításával kapcsolatban.

A petícióról úgy vélik, mivel van igény a kiegészítő terápiákra, ezért jobb, ha azt állatorvosnál keresik az ügyfelek, nem olyan gyógyítónál, akinek nincs ilyen képzettsége.

“Ezenkívül a homeopátiát jelenleg elfogadja a társadalom, elismeri az egészségügyi törvény, valamint önmagában nem árt az állatoknak. Így pedig nehéz elképzelni a kis számú állatorvos által alkalmazott homeopátia betiltásának bármiféle indoklását” – áll a kollégium közleményében.

 

(MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.