Részegen belekötöttek egy férfiba

A budakeszi járőrök két férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Gy. Norbert 21 éves herceghalmi és K. Zsolt 32 éves vésztői lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. július 5-én 22 óra 30 perc körül italozást után egy herceghalmi kereszteződésénél – előzetes szóváltást követően – megvertek egy arra járó gyalogost. A férfit többször arcon ütötték, valamint a földön fekve dulakodás közben is bántalmazták. Cselekményükkel olyan erőszakos, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítottak, amely a helyszínen lévőkben riadalmat keltett.

A bántalmazás során a sértett az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

Gy. Norbertet és K. Zsoltot a budakeszi rendőrök a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.

 

A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.