Itt csobbanhatunk Pest megyében

A Duna öt szakaszán és kilenc bányatóban engedélyezett a fürdés. Pest megye közel negyven bányatavából kilenc – Dunavarsány, a délegyházi 2-es, 4-es és 6-os tavak, Dunaharaszti, Áporka, Kiskunlacháza és Pócsmegyer – területén engedélyezett a fürdés. A dunaharaszti és a budakalászi Omszki-tó egy részén lehetőség van a motoros vízi sporteszközök használatára.

 

 

A bányatavak és a fürdőzés veszélyeire, valamint a szabad vizeken tartózkodás szabályaira hívta fel a figyelmet a Pest megyei rendőr-főkapitányság (PMRFK).

Az Omszki-tónál tartott sajtótájékoztatón Szoboszlai Zsuzsanna, a PMRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta: sokan látogatnak el nyaranta a bányatavakhoz, de tapasztalataik szerint nagyon kevesen vannak tisztában a biztonságos fürdőzés szabályaival. Felhívta a figyelmet arra, hogy Pest megye csaknem negyven bányatavából mindössze kilencben engedélyezett a fürdés, míg a megyei Duna-szakaszon négy kijelölt lehet fürdőhelyen strandolni.
Mint mondta, a bányatavak, szabad vizek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a kiépített strandok, ezért fontos hangsúlyozni, hogy ahol kint van az úszást, fürdést tiltó tábla, ott nem csak fürödni tilos, hanem például gumimatraccal, vízibiciklivel bemenni és ezekről vízbe ugrani.

Szoboszlai Zsuzsanna hozzátette: a bányatavak nagyon hirtelen mélyülnek, egyes helyeken néhány lépést megtéve már tíz méter mélyek lehetnek, ami azt is jelenti, hogy rendkívül hirtelen hűlnek le. Azt mondta: a kikapcsolódni vágyók azokat a strandokat vegyék igénybe, ahol a többi között lehet zuhanyozni, és jelen vannak képzett életmentők. Kitért arra is, hogy akik a tiltás ellenére bemennek bizonyos bányatavakba, szabálysértést követnek el. Ha a helyszínen kapnak büntetést, annak összege 5-50 ezer forintig terjedhet, ha pedig eljárást indítanak ellenük, akár 150 ezer forintos bírságot is fizethetnek.

Szoboszlai Zsuzsanna azt is hangsúlyozta: a hat éven aluli vagy tizenkét évesnél fiatalabb, de úszni nem tudó gyermekek csak szülői felügyelettel mehetnek a vízbe.

A fürdésre engedélyezett területet az önkormányzat hozzájárulásával az ÁNTSZ Kistérségi Intézete jelöli ki. Ezeken a területeken kéthetente ellenőrzik a víz minőségét, valamint van mosdó, zuhanyzó, hulladékgyűjtő és mentésre, elsősegélynyújtásra kiképzett személyzet. Ezzel szemben a fürdésre nem engedélyezett területeken nincsenek kiépített mellékhelyiségek, öltözők és elegendő szemétgyűjtési lehetőség, továbbá az elsősegélynyújtás sem megoldott.

A jogi következmények mellett nagyon fontosak az élettani, egészségügyi következmények, ugyanis a bányatavak jellemzője, hogy néhány lépés után hirtelen mélyülnek, a nagy mélység miatt csak a felszín melegszik fel. A hirtelen vízhőmérséklet csökkenés könnyen okozhat izomgörcsöt, sokkot, szívmegállást. Fertőzésveszéllyel is számolni kell, hiszen a víz minőségét nem ellenőrzik rendszeresen, ezért nagyon sok veszélyes hulladék és méreganyag kerülhet a vízbe. Ezen kívül a mederben előfordulhatnak olyan tárgyak, amelyek könnyen okozhatnak sérülést.

A Dunán Dunabogdány, Göd-alsó, Göd-felső, valamint Ráckeve és Dömsöd területén találhatók fürdőzésre kijelölt helyek. Aki a folyóban a fürdőzésre vonatkozó szabályokat nem tartja be, ugyanolyan jogkövetkezményekkel számolhat, mint a bányatavak esetében.

 

(Forrás: MTI/pestmegye.hu)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.