Új feltételekkel indulnak az Otthon melege program pályázatai

Július negyedikétől lehet ismét jelentkezni az Otthon melege program hűtőgép- és fagyasztócsere-pályázataira; a feltételek több ponton változtak – mondta el az M1 szerda reggeli műsorában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

 

 

Szabó Zsolt elmondta: régiónként lehet pályázni, először az Észak-Alföldről; a legalább tízszázalékos energiamegtakarítást biztosító eszközök árának felét lehet elnyerni, a támogatás felső határa 45 ezer forint.

Az államtitkár újdonságként említette, hogy a nagycsaládosok és a nyugdíjasok a többieknél két nappal korábban pályázhatnak, hozzátéve, hogy a pályázat félmilliárd forintos forráskeretét túljelentkezés esetén – mint az előző fordulóban is – megemelik. (MTI)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.