Bűnmegelőzési tippek nyaralás előtt

(Budaörs, 2016. június 23. – Budaörsi Infó) A nyár azon időszak, amikor leghosszabb ideig vagyunk távol otthonunktól.

 

 

A bűnelkövetők és elsősorban a betörők használják ki ezt az időszakot, mert az üresen álló lakás kedvező “munkájuk” sikeres végzésében. Azt a házat, lakást veszik célba elsősorban, melyet kifigyelés után gazdátlannak találnak, melynek környezete árulkodik, hogy lakója nincs odahaza.

Pillanatok alatt törnek be ajtón, ablakon keresztül és percek alatt összeszedik az értékeket, majd távoznak. Mindenki szeretné biztonságban tudni otthonát a nyaralás távolléte alatt is, ezért közzéteszünk olyan tippeket, mellyel megóvhatja értékeiket, megnehezítheti a betörők dolgát.

 

Mire érdemes gondolni a betörés megelőzése céljából?

Az ingatlan körül nézzen körbe, zárjon el minden tárgyat, melyet eszközként használhat fel a behatoláshoz a tettes, vagy olyan dolgot, mely tekintetét ráirányítja lopási céllal (létra, szerszámok, kerti bútorok).

Tartson rendet udvarán, a növényzetet úgy tisztítsa meg, hogy mögötte ne tudjon rejtőzni a tolvaj, vagy az épülethez közel álló fa ágán ne tudjon felmászni az ablak párkányáig.

Legyen jó viszonyban szomszédjaival, környezetével, kölcsönösen figyeljék egymás ingatlanját, az utcában járó idegeneket!

Kérje meg megbízható ismerősét, szomszédját, hogy naponta ürítse a postaládát, ellenőrizze a lakás nyílászáróit, redőnyeit, azok sértetlenségét.

A nyaralás idejére érdemes beszerezni időkapcsolót, mely időszakonként felkapcsolja a világítást, azt a látszatot keltve mintha otthon tartózkodnának

Internetes közösségi oldalakon ne tegye közzé mikor lesz távol, mert ezek az információk eljuthatnak bűnözői körökhöz is.

Zárja be a kert kapuját, a garázsajtót, melléképület bejáratát így elejét veheti a besurranásnak.

Rendszeresen ellenőrizze a zárakat, erősítse meg a bejárati ajtó mechanikai védelmét, pótzárral, ablakszárnyat kilincszárral, üveget fóliával, fémredőnnyel.

Felszerelhet helyi hang- és fényjelzést adó riasztót, mely a környezetében élők figyelmét hívja fel behatolás esetén.

A legbiztonságosabb megoldás, ha szakember közreműködésével telepített távfelügyeleti rendszerbe kötött riasztót, mely 24 órás felügyeletet és azonnali reagálást biztosít, ez kiegészíthető videó-megfigyelő rendszerbe kötött kamerákkal, mely akkor jogszabályszerű, ha a kamera nem a közterület megfigyelését látja el, csakis saját portáját.

Amikor felfedezte a bűncselekményt ne menjen be lakásába, ne járja össze a helységeket, mert ezzel a rögzíthető nyomokat teszi tönkre, melyek elősegíthetik az eredményes nyomozást, őrizze meg a helyszínt eredeti állapotában.

Működjön együtt a hatóság tagjaival az eljárásban, adjon részletes tájékoztatást az eltulajdonított értékeiről, a tudomására jutott gyanús körülményekről, azon személyekről akik bármi információval rendelkezhetnek a cselekményről, az esetleges tettessel kapcsolatosan.

Érdemes egy házi leltárt készíteni, melyben rögzítésre kerülnek (akár fényképfelvétellel kiegészítve) az otthonában tárolt értékek jellemzői, a műszaki cikkek egyedi azonosítását lehetővé tevő paraméterek, mint a gyári szám, pontos típus megjelölés, melyek az eljárás során a tárgyak felkutatását és azonosítását segítik elő.

Kössön érték- és kockázat-arányos biztosítást mindenre kiterjedően, ily módon az anyagi megtérülés biztosított legyen.

 

Bűncselekmény elkövetése esetén haladéktalanul értesítse a rendőrséget a 107-es vagy 112-es ingyenesen hívható segélyhívó számokon.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.