Sajtótájékoztatót tartott Demján Sándor Budaörsön

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerint sikerült megakadályozni, hogy ellopják a takarékszövetkezet vagyonát. Az elmúlt időszakban nem történt lopás a takarékszövetkezeti szektorban, és nem igazak a szektor eredményeivel kapcsolatos állítások sem – reagált erre a Takarékbank az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ).

 

 

Demján Sándor az OTSZ elnökségének elnöki fórumát követő sajtótájékoztatón 2016. június 16-án, Budaörsön kijelentette: egy megtervezett bűnszövetkezet volt, ami a takarékszövetkezeti rendszer félelemben tartásán keresztül, “jogi csűrcsavarral élve”, erkölcsileg nem elfogadható módon meggazdagodott meg.

Hozzátette: büszke arra, hogy nyílt levele hatására is sikerül megakadályozni, hogy egy “parazita csoport” szívja ki a takarékszövetkezet vagyonát, akár 70-80 milliárd forintot. Mint mondta, a lopás az lopás, és itt kisemberek kisemmizése folyt, mintegy 130 ezer kisrészvény-tulajdonos megdolgozott, felhalmozott jövedelmét és pénzét lopták el.

Elmondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranykönyvében olvasható tájékoztatása alapján 2012-ben még 10 milliárd forintos vagyonnal (adózott eredménnyel) rendelkezett az akkori szövetkezeti szektor. Pár év alatt a 10 milliárd forintos eredmény 2 milliárd forint veszteségbe ment át, miközben a “profitcentrum”, a Takarékbank eredménye 200 millióról 3,2 milliárd forintra nőtt – ismertette.

Demján Sándor kitért Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésére is, amely során egyebek mellett tisztázták azt, hogy az integráció legfőbb célja a szövetkezeti és közösségi vagyon gyarapítása, és akkor eredményes, ha a szövetkezetek közvetlen részesedése nő a bankszektorban. Mint mondta, ez csökkent az utóbbi időszakban, de ezt majd kideríti a felügyeleti vizsgálat.

Tájékoztatása szerint kitértek arra is, hogy független szakértőkkel tisztázzák majd ki, milyen eredménye volt az integrációnak 3 év alatt, hol sérültek az érdekek, “hol ment ki jövedelem”, amelyért a döntéshozók felelnek majd.

Beszámolt arról, hogy lesznek majd személycserék, a miniszterelnök dönt majd erről. Kormánybiztost neveznek majd ki egyebek mellett a közösségi vagyon gyarapításának felügyeletére.

Demján Sándor szerint a szövetkezeti törvény egy üzleti terv, amire törvényt szabtak, amelynek “szellemi atyja és mozgatója” Spéder Zoltán volt.

Kitért arra, hogy a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló, 2013-ban elfogadott törvény kimondta: a törvény “minden más magyar törvényt felülír”, azaz a takarékszövetkezeti rendszer a bankfelügyelet és a versenyhivatal hatáskörén kívül esett. Mint mondta, olyan, mint egy “fekete lyuk”, arról senki információt nem kaphat.

Mint mondta, akkor 100 OTSZ-tag volt és volt 30 kontrollálatlan “kóbor” szövetkezet. Akik a rendszer “lenyúlására” szövetkeztek, összekeverték az OTSZ-t és a szövetségen kívüli szövetkezeteket. Mint mondta, az OTSZ működés, tőkefedezet szempontjából biztonságos szervezet volt, jobb volt a minősítése, mint az OTP-é. Kiemelte: az OTSZ tagszervezetei soha nem fordultak az Országos Betétbiztosítási Alaphoz (OBA), a kárrendezést saját alapjukból fedezték, ha valamelyik szövetkezet bajba jutott.

 

 

Takarékbank: nem lopták el a takarékszövetkezetek vagyonát

Az elmúlt időszakban nem történt lopás a takarékszövetkezeti szektorban, és nem igazak a szektor eredményeivel kapcsolatos állítások sem – reagált a Takarékbank az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökének állításaira.

    Demján Sándor csütörtökön azt mondta, sikerült megakadályozni, hogy ellopják a takarékszövetkezetek vagyonát. Az elnök szerint egy megtervezett bűnszövetkezet a takarékszövetkezeti rendszer félelemben tartásán keresztül, “jogi csűrcsavarral élve”, erkölcsileg nem elfogadható módon gazdagodott meg. Kitért arra is, hogy a takarékok 10 milliárd forintos eredménye pár év alatt 2 milliárd forint veszteségbe ment át, miközben a “profitcentrum”, a Takarékbank eredménye 200 millióról 3,2 milliárd forintra nőtt.

“A Takarékbank Zrt. a leghatározottabban visszautasítja, és tételesen cáfolja Demján Sándor újabb vádaskodásait” – írja közleményében a hitelintézet. Nem az elmúlt időszakban történt lopás a szektorban, hanem az integráció megújítása előtti időszakban derült fény komoly visszaélésekre (Jógazda, Soltvadkert, Körmend és Vidéke, Orgovány, Alba, Széchenyi, Tisza), melyek némelyikében jelenleg is hatósági eljárások folynak.

A Takarékbank szerint nem igazak Demján állításai a takarékszektor működésének eredményeivel kapcsolatosan sem. Az integráció konszolidált adózás előtti eredménye 3,312 milliárd forintot tett ki, amiben jelentős szerepet játszott a Takarékbank eredményessége. A központi banki funkciója mellett önálló kereskedelmi és befektetési banki tevékenységet is folytató Takarékbank jó eredményei nem a profitcentrum létrejöttének, hanem nagyrészt olyan tevékenységeknek köszönhetőek, amelyeket a takarékszövetkezetek nem végeznek (nagyvállalatoknak nyújtott szolgáltatások, elsődleges állampapír forgalmazói tevékenység, intézményi ügyfelek számára nyújtott befektetési szolgáltatások). A takarékszövetkezetek 60 százaléka 2015-ben pozitív eredménnyel zárta az évet, miközben a magyarországi bankok jelentős része még veszteséges volt – teszik hozzá.

Kifejtik: a Takarékbank Zrt. többségi tulajdonosának, a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-nek a részvényesei 75 százalékban takarékszövetkezetek és takarékszövetkezeti vezetők, és a kisebbségi tulajdonosok is takarékok, így a Takarékbank eredményéből a takarékok osztalék formájában részesednek. A Takarékbank 2015-ben több mint 2 milliárd forint osztalékot fizetett ki részvényeseinek.

A hitelintézet szerint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SzHISz) és a Takarékbank kizárólag a jogszabályok és a kötelező szabályzatok megsértése miatt menesztett takarékszövetkezeti vezetőket az elmúlt években. A Takarékbank 2015 elején indított vizsgálata öt takarékszövetkezet esetében tárta fel, hogy a jogszabályi előírást és a kötelező szabályzatokat megsértve az integráció központi bankján kívül tartottak fenn bank-, illetve értékpapírszámlát. Minden olyan esetben, ahol ezt a törvénysértést megállapították, kivétel nélkül felmentették az érintett vezetőket – írják.

A közlemény kitér arra is, hogy 2015-ben – a szektor első közösen tervezett üzleti évében – a korábbinál aktívabb üzleti tevékenységnek köszönhetően jelentős eredményeket sikerült elérni mind a hitelezés, mind a megtakarítások, mind a számlanyitások területén. A takarékszövetkezetek mintegy 20 milliárd forinttal több hitelt helyeztek ki a vállalkozói ügyfeleknek, mint 2014-ben, és idén tovább növelték hitelezési aktivitásukat. Hasonló tendenciák mutatkoztak a lakossági hitelezés területén. A devizahitelek forintosításához kapcsolódó hitelkiváltásban a takarékszövetkezetek helyezték ki az összes kiváltó hitel 30 százalékát, 2016 első negyedévében pedig két és félszer annyi lakossági jelzáloghitelt értékesítettek, mint 2015 hasonló időszakában.

Megjegyzik továbbá, hogy a takarékszövetkezetek 2012. évi aggregált eredményének összevetése a 2015. évi konszolidált eredménnyel nem helytálló. Egyrészt 2012 óta a takarékszövetkezeti csődök és az integrációból kilépő takarékszövetkezetek miatt jelentősen csökkent a szektor szereplőinek száma, másrészt korábban soha nem készített a szektor konszolidált beszámolót, harmadrészt egy sor olyan bankpiaci esemény zajlott az elmúlt három évben, amely nemcsak a takarékszövetkezetek, de a bankpiac többi szereplőjének eredményességét is jelentősen visszavetette.

 

 

(MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.