Megjelent a NOK-ot szabályozó rendelet

(Budaörs, 2016. június 11. – Budaörsi Infó/Kisámoló) A hangzatos Nemzeti Otthonteremtési Közösség néven a kormány felélesztette a nemrég betiltott fogyasztói klubokat, immár államilag is támogatva a nemrég még tiltott közösségeket.

 

 

Azt eddig is tudtuk, hogy a törvényt úgy sikerült megírni, hogy valamiért csak egy ember két cége jogosult ilyen közösségeket szervezni és hogy évente akár 300 ezer forintba is fáj az adófizetőknek egy-egy tag állami támogatása.

A most kiadott Magyar Közlönyből az is kiderül, (14.§ 8. pont), hogy a közösséget szervező cég maximum a szerződéses összeg (vagyis az ingatlan vételárának) havi egy ezrelékét számolhatja fel költségként.

Ez egy 20 milliós ingatlannál szerény 20 ezer forint havonta, vagyis 240 ezer forint évente. (A maximális szerződéses összeg 40 millió forint lehet.) Attól függően, hogy hány éves futamidőt választott a szerződő, ez akár a teljes állami támogatását is felemésztheti, de legeslegjobb esetben is alig marad neki valami. 25 millió forint feletti szerződéses összegnél pedig biztos,  hogy nettó ráfizetés lesz a buli, az állami támogatás kevesebb lesz, mint a felszámított költség.

(Most persze mondhatnánk, hogy az öldöklő konkurenciaharc miatt esni fognak ezek a díjak, de mivel csak egy ember indíthat ilyen szerveződést, ezt azért nagyon nehéz elképzelni.)

 

(Budaörsi Infó/Kiszámoló)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.