Az utcán verekedtek

A pilisvörösvári rendőrök két személyt fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Zoltán 22 éves szigetszentmiklósi lakos és 17 éves társa ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. június 3-án 19 óra 30 perc és 19 óra 45 perc közötti időben Pilisvörösváron a közterületen hangoskodtak és verekedtek. Több személlyel kiabáltak, fenyegették őket. Az őket csitító személyeket több alkalommal megütötték és megrúgták.

A bántalmazás során a sértettek – az elsődleges orvosi vélemény alapján – nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtek.

K. Zoltánt és társát a pilisvörösvári rendőrök a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.