Nagy-Szín-Pad! – A Bohemian Betyars nyerte a tehetségmutatót

A döntő másik két résztvevője a Bagossy Brothers Company és a Run Over Dogs volt.

 

A Bohemian Betyars nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt vasárnap este a fővárosi Akvárium Klubban.

A VOLT Produkció, a Sziget Szervezőiroda, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV szervezésében zajlott rendezvény fináléjában három előadó mérte össze produkcióját, a végeredményről a közönség szavazatai döntöttek. A döntő másik két résztvevője a Bagossy Brothers Company és a Run Over Dogs volt.

A Nagy-Szín-Pad! győztese meghívást kap a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál és a Strand – Nagyon Zene Fesztivál nagyszínpadára, az MTVA felajánlásaként Magyarországot képviselheti a 2017-es groningeni Eurosonic Festivalon, valamint videoklippel és egy 500 ezer forintos üzemanyag-kártyával is gazdagodik. A tehetségmutató versenyzőire számítanak az említett nyári fesztiválok mellett a MOL Nagyon Balaton eseményein.

Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Nagy-Szín-Pad! alapítói, a VOLT Produkció vezetői azt emelték ki a verseny végén, hogy az idei tehetségmutató mind a tizenkét szereplője megérdemelte volna a döntőbe jutást.

A győztes Bohemian Betyars 2009-ben alakult Miskolcon. A csapat saját zenéjét speed-folk freak-punknak nevezi, ebben a keverékben a punkot, a skát, a pszichedeliát és a melodikus témákat vegyítik magyar, balkáni és cigány dallamokkal.

2011-ben mutatták be első lemezüket, a Boros utca 1-et, akkor egy hatnapos német turnén vettek részt. 2012 derekán jelent meg a második album, a Stone Soup, egy ével később a harmadik anyag, az Utcabetyár, végül tavaly a háromszámos Összefúj a szél EP. Az elmúlt évek alatt többször felléptek külföldön, játszanak klubokban és fesztiválokon. A Bohemian Betyarsban Szűcs Levente (ének, akusztikus gitár), Palágyi Máté (hegedű, vokál), Muhari Krisztián (trombita), Mihályfi Máté (szólógitár, vokál), Fehér Gábor (bőgő, vokál) és Dankó Dániel (dob) szerepel.

A szintén döntős, az indie/alternatív/folk hangzásvilágot képviselő Bagossy Brothers Company Gyergyószentmiklóson alakult. 2014-ben bekerült a Cseh Tamás Program támogatottjai közé, első stúdióalbuma, az Elviszlek tavaly márciusban jelent meg. A finálé harmadik szereplője, a Run Over Dogs zenéjét a desert rock stíluselemeivel lehet körülírni. Turnéztak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is, legutóbbi lemezük a tavalyi Cold Sweat of Lust, és szintén bekerültek a Cseh Tamás Program által támogatott zenekarok közé.

Az idén harmadszor megrendezett Nagy-Szín-Pad! célja, hogy a kiválasztott előadók karrierje lökést kapjon. A döntőbe jutáshoz a 25 tagú szakmai zsűri pontjainak átlaga, valamint a közönség által leadott voksok 50-30 százalékban számítottak. Az április 23. és május 4. között tartott elődöntőkben és a fináléban a résztvevők egy 15 perces élő blokkot adtak elő. A döntőben a közönség SMS-ben, Instagramon, illetve a nagyszinpad.com-on szavazhatott. A Petőfi Rádió és a Petőfi TV élőben közvetítette a koncerteket.

A döntő vendége a Margaret Island és a Soerii & Poolek, a Nagy-Szín-Pad! két tavalyi résztvevője volt.

A tehetségmutató idei elődöntősei közül nem jutott a döntőbe az Esti Kornél, Freddie, Fran Palermo, a Mongooz and the Magnet, a Marge, a Passed, a SuperStereo, Szabó Benedek és a Galaxisok, valamint a Zaporozsec.

A 2014-ben első ízben megrendezett Nagy-Szín-Pad!-ot a Mary PopKids nyerte, tavaly az Ocho Macho lett a győztes.

 

(MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.