Munkahelyén próbálta ki a szerencséjét

A budaörsi rendőrök egy 24 éves helyi férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt I. Gergő 24 éves budaörsi lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. április 23-án 6 óra és 20 óra közötti időben az egyik budaörsi bevásárlóközpont üzletsorán lévő boltban, ahol pénztárosként dolgozott, az ott lévő terminálon a saját felhasználó nevével online fogadásokat kötött, illetve adott fel úgy, hogy a fogadási összegeket nem egyenlítette ki, annak összegét a kasszába nem rakta be.

 

Az üzletvezető észlelte a bűncselekmény elkövetését, majd értesítette a rendőröket.

I. Gergőt a budaörsi járőrök a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.