Ülésezett a képviselő-testület – Elsőként Budaörsön hoztak létre helyi esélyegyenlőségi szószólói posztot

Budaörs város képviselő-testületének legutóbbi, 2016. április 20-án tartott ülésén eldőlt, hogy ki töltheti be az országban elsőként Budaörsön létrehozott helyi esélyegyenlőségi szószólói posztot. A testület erre Nyikes Fatimét, a Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének vezetőjét választotta meg. Az ülésen emellett számos kérdésről döntöttek, többek között arról, hogy a szervizutat ezentúl Kereskedők útjának fogják hívni. Olvassák el az önkormányzat hivatalos verzióját az ülésen történtekről.

 

 

A képviselő-testület először az ülés napirendjét fogadta el. Nem vettek napirendre öt Fidesz-KDNP-s előterjesztést, amelyek nem feleltek meg a napirendre vétel szabályainak. Ezt követően napirend előtti hozzászólásokra kaptak szót a képviselők.

Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) örömteli hírt osztott meg: az Illyés Gyula középiskola egyik diákja, Olasz Domonkos, az országos szakmai tanulmányi versenyen első helyezést ért el 1300 induló diák közül. Emellett a 7-dik és a 11-dik helyet is illyéses tanuló hozta el. Ugyanakkor hozzátette: az ő évfolyama az utolsó, amely közgazdasági szakképzésben vehet részt az iskolában, mivel a kormány megszüntette annak lehetőségét, hogy az Illyésben ebben a képzési formában tanulhassanak a diákok.

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) egy közlekedési változtatási igényt fogalmazott meg, amely könnyítené az autósok helyzetét. Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője ígéretet tett, hogy megvizsgálják a javaslatot.

A képviselő az Europmednél kialakult helyzetről is tájékoztatást kért. Wittinghoff Tamás válaszában közölte, valóban problémák merültek fel a Europmed Kft. vezetésén belül, amellyel kapcsolatban rendőrségi feljelentés is történt. A témában tehát jelenleg a rendőrség az illetékes. Az ügyvezetés a polgármester érdeklődésére azt közölte, hogy az egészségügyi ellátás a kialakult helyzet ellenére fennakadás nélkül, zavartalanul folytatódik, ők pedig a belső ügyeiket igyekeznek mielőbb rendezni. A polgármester hozzátette: a fizikoterápia megnyitási határideje augusztus 17-e, addigra remélhetőleg ez a probléma rendeződni fog.

Simándi Szelim arra kérte a hivatalt, hogy pótolják a Szakály Mátyás utcában hiányzó járdafedeleket. Annak egyértelműsítését is kérte, hogy a Templom téren található élelmiszerbolt előtt egy vagy két gépkocsi számára van parkolóhely, mert ha ketten állnak ott, babakocsival már nem lehet elférni a járdán. Végezetül a Bor utcai lakosok köszönetét tolmácsolta, amiért a Műszaki Ügyosztály kijavíttatta a megsüllyedt útburkolatot.

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) szintén köszönetét fejezte ki a hivatal zöld csoportjának, hogy megmetszették a növényzetet az egyik Szabadság úti kereszteződésnél, ahol az ágak eltakarták a jelzőtáblát, emiatt rendkívül balesetveszélyes volt a csomópont.

dr. Tóth Ferenc azt tette szóvá, hogy a hangtompítófalak állapota egyre rosszabb az autópálya mellett. A képviselő kezdeményezésére a hivatal ez ügyben már felkereste a tulajdonos Magyar Közút Zrt-t, kérve a zajvédő fal felújítását – tudatta Lőrincz Mihály. Ezen felül annyit tudnak tenni, hogy rendszeres méréseket végeznek, hogy ezzel is alátámasszák a Magyar Közút Zrt. felé  a rekonstrukció szükségességét. Ezeken túlmenőleg dr. Tóth Ferenc köszönetét fejezte ki, amiért a Kesjár Csaba Általános Iskolában az elöregedett, majd kivágott, közkedvelt fűzfát pótolni fogják (a Föld Napján).

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arra kérte a Műszaki Ügyosztályt, hogy a 2014-ben átadott Kincskereső Óvodában indított kétszer 15 fős csoport számára nézzék meg a játszó terület kialakításának lehetőségét, amelyre ígéretet is kapott.

A Vackor Óvodánál pedig korlát kiépítését kezdeményezte a bejárat előtt. Ezzel kapcsolatban Lőrincz Mihály elmondta, hogy az ételszállító autó számára kell a hely a bejáratnál, de a balesetveszély elhárítása érdekében egy nyitható mobil korlát felállításában gondolkodnak, Stift Nándor arra is felhívta a hivatal figyelmét, hogy a Patkó utca 3. hátsó bejáratánál  eső esetén bokáig érő vízben lehet csak kijönni. Emellett az OTP-házaknál is gond van a vízelvezetéssel.

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) az AGIP-benzinkútnál indítványozta, hogy emeljenek meg egy falat, mert a McDriveba érkező autósok fényszórója kellemetlenséget okoz.

dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) egy balesetveszélyes helyre hívta fel a figyelmet a Kisfaludi utca – Kossuth Lajos utca kereszteződésénél, amelyre megoldást kért. Hasonlóképp arra is, hogy Domb utca egy szakaszán hiányzik a járda. Előbbivel kapcsolatban Lőrincz Mihály elmondta, hogy megmetszették az ottani zöld bokrokat, így most már akadálytalan a kilátás, és a tükör is látható. A Domb utca esetében elmondása szerint a  kisajátítás lesz a megoldás, hogy ki tudják szélesíteni a járdát.

Biró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arra hívta fel a kutyatartók figyelmét, hogy tavaly átadták a kutyafuttatókat, és most már lejárt a türelmi időszak:  büntetést is kiszabhatnak azokra, akik  póráz nélkül sétáltatják a kutyájukat a kijelölt futtatókon kívül.

A napirend előtti hozzászólások után interpellációk következtek.

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) az úgynevezett “gödör” (az egykori Solaris építési terület) ügyében interpellált. Arról érdeklődött, hogy milyen lépéseket tett az önkormányzat a “gödör” eltüntetésének ügyében.

Wittinghoff Tamás polgármester válaszában arra emlékeztette, hogy a Fidesz – egyébként nem szokásos módon – elérte, hogy a kormányhivatal kötelezze a tulajdonosokat a gödör betemetésére. Akik fellebbeztek, így az ügy most bíróság előtt van. Az önkormányzat azonban nem álmegoldást szeretne, hanem azt, hogy találjanak egy olyan befektetőt, aki beépíti a területet. A betemetést egyébként minden racionálisan gondolkodó szereplő szeretné elkerülni – fogalmazott.

Kálóczi Imre alpolgármester elmondta, hogy nagyon sok befektetőnek ajánlották a területet, de végleges választ még senkitől sem kaptak. Kérte, hogy a Fidesz-KDNP frakció is segítsen a terület értékesítésében.

A képviselő a választ elfogadta.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) interpellációjában a polgármester és az alpolgármesterek dologi kiadásainak részletezésére volt kíváncsi. Állítása szerint többször is kérte ezt a hivataltól, de nem kapta meg. Végül az Átlátszó.hu rendszerén keresztül kérelmezte írásban.

Dr. Bocsi István jegyző válaszában elmondta, hogy a kért adatokat már elküldték. A kérés március 30-án érkezett meg hozzájuk írásban, és még a válaszadási határidő előtt minden adatot feltöltöttek a kért helyre.  Erről az Átlátszo.hu rendszerének visszaigazolását fel is mutatta.

Mivel a képviselő még nem látta ezt a levelet, ezért nem fogadta el a jegyző válaszát.

Első napirendi pontként a Frankhegy területére vonatkozó változtatási tilalom elrendelésére vonatkozó rendeletet módosították.

A Kőhegy területét érintően ugyancsak módosították a helyi építési szabályzatról szóló rendeletet. Egyes helyeken feloldották az építési tilalmat, és azzal is kiegészítették a jogszabályt, hogy a telken lévő mélypince nem számít pinceszintnek.

Jogszabályi módosítás miatt kellett néhány változtatást átvezetni a felnőtt és gyermek személyes gondoskodást nyújtó ellátásról szól rendeletben.

A digitális esélyegyenlőséget biztosító támogatásról szóló rendeletet aktualizálva lehetővé tették, hogy a Telekuckóban olyan új digitális eszközök használatát is oktassák, mint az okostelefonok és a tabletek.

Ugyancsak jogszabályi változás miatt kellett módosítani “Az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendeletet. A változtatás nem érinti az eddigi térítési díjakat.

Kibővítették a korlátozott idejű várakozási övezetet. A polgármester elmondta, hogy nagyon jók a visszajelzések: ezzel a fajta parkolási rendszerrel sikerült visszaszorítani azokat az autósokat, akik Budaörsön parkolták le gépjárműveiket, amíg a fővárosban voltak. Mindezt úgy, hogy fizetniük sem kell a parkolóhelyeket használóknak.

A képviselők elfogadták az önkormányzat 2016. évi I. negyedéves pénzügyi helyzetéről szóló beszámolót.

A testület úgy döntött, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközökből az önkormányzat folyamatos likviditásának biztosítása mellett, magasabb kamatbevétel elérése érdekében hozzájárulását adja Féléves Kincstárjegy vásárlásához.

Támogatták, hogy a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola vezetője további öt évre Dr. Szelényiné Dobi Gyöngyi legyen.

Nyikes Fatimét, a Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesületének vezetőjét választották meg a helyi esélyegyenlőségi szószóló posztjára.

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) kétségét fejezte ki, hogy a jelenlegi munkája mellett – amit kiválóan végez – képes lesz-e ezt a feladatot is ellátni.

Míg Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) azt kifogásolta, hogy kapkodva és nem elég körültekintően választották ki a megfelelő embert.

Wittinghoff Tamás emlékeztette őket, hogy a rendeletet tavaly decemberben alkották meg, vagyis nem beszélhetünk kapkodásról. Másrészt minden helyi civil szervezet véleményét kikérték a döntés előtt.

Jogszabályi változás miatt felül kellett vizsgálni a Helyi esélyegyenlőségi Programot, amelyet a testület elfogadott.

Módosították az Esély Szociális Társulással kötött megállapodási szerződést.

Elfogadta a testület a lakásgazdálkodásról és a lakhatási támogatásról készült koncepciót.

Döntöttek az önkormányzati ingatlanok és lakások felújításának 2016. évi ütemtervéről.

Ebben az évben is kiírja az önkormányzat a helyi értékvédelmi támogatásról szóló pályázatot. Idén négymillió forintot osztanak szét a jelentkezők között.

A testület úgy döntött, támogatja az egykori Tűzoltószertár épületének bővítését.

Kiválasztották azt az ötlettervet, amely alapján barátságosabbá teszik a Herman iskola lefedett sportpályájának felületét.

Biztosítja az önerőt a testület a Büszkeségpont néven futó pályázathoz, amelyen egyedi utcatáblák készítéséhez adnak támogatást. A támogatással a Göncz Árpád utcában és a Bibó István téren szeretne az önkormányzat táblákat kihelyezni.

Elfogadták a 2016. évi intézményi felújítások listáját, az útépítések, útfelújítások, valamint a jarda- és parkolóprogramot.

Megszavazták a Városháza parkolási problémáinak megoldására vonatkozó tanulmányterv kiegészítését, így kifizethetővé válik a Főmterv Zrt. részére a munkájukért járó 1.3 millió forint.

A temetési díjak éves felülvizsgálata nyomán úgy döntött a testület, hogy nem változtatnak a jelenlegi árakon.

Jóváhagyták a BSC 1924 Kft. tőkeemelését, valamint úgy döntöttek, biztosítják a sportpálya fejlesztéséhez szükséges önerőt és használati jogot.

Biztosítják a TAO-önrészt a Budaörsi Kézilabda Sport Kft. számára, hogy megvalósíthassák a tervezett LED-falat és a mobil lelátót.

Használatba adják a Templom tér 15. sz. alatti ingatlan pince helyiségét a Budaörsi Tanoda részére.

Döntöttek a Szabadság út 30. sz. alatti, 2052 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó eladási ajánlatról.

Megszavazták, hogy kezdeményezik a Kassai utcában található, 4001/6 hrsz-ú állami tulajdonú ingatlan önkormányzati tulajdonba vételét.

Úgy határoztak, hogy a Lévai u. 17-27. szám alatti társasház részére energia megtakarítást eredményező gépészeti felújítási munkák elvégzéséhez az összes bekerülési költség 30%-ának megfelelő mértékű, de legfeljebb 3.548.792 Ft összegű támogatást nyújtanak.

Bérbeadásra és értékesítésre is meghirdeti a testület a Szabadság út 14. fsz. 10. sz. alatti önkormányzati ingatlant.

Új közterületi nevekről is döntöttek. A Sport és Garibaldi utcák egy-egy, eddig névtelen része kapott nevet, illetve a szerviz utat hívják a jövőben Kereskedők útjának.

Elfogadták a Centrum Térségi Integrált Szakképző Központ Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság jogutód nélküli megszüntetését. A polgármester elmondta, hogy ezzel a kormányzati döntéssel az Illyés gimnázium számára elveszett a lehetőség, hogy szakképzési hozzájárulást fogadjon be, pedig ebből a pénzből nagyon sok mindent fejlesztettek.

Jóváhagyták a közművelődési intézmények, és a közművelődési tevékenységben részt vevő társadalmi szervezetek 2015. évi szakmai beszámolóját, valamint a költségvetési soron támogatott társadalmi szervezetek és rendezvények pénzügyi elszámolását.

Elfogadták a civil szervezetek 2015. évi pályázati úton elnyert támogatásainak elszámolását.

Elbírálták a civil szervezetek támogatására kiírt pályázatokat.

Valamivel több mint 4,6 millió forinttal támogatják a nemzetiségi önkormányzatok 2016. évi II. félévi programjait.

Ugyancsak elfogadták a 2015. évi támogatott helyi kiadványok elszámolását.

Kiírják az idei helyi kiadványok megjelenését támogató pályázatot.

Elbírálták a „Budaörsi hírek a helyi sajtóban” és az „Önkormányzati hírek a helyi sajtóban” című felhívásokra beérkezett pályázatokat.

Stratégia partnerségi megállapodásról döntöttek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel. Dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) elmondta, hogy mintegy másfél éve folynak az előkészületek. Reményét fejezte ki, hogy mihamarabb elindulhat Budaörsön a felsőfokú animációs szakképzés.

Kibővítették azon előminősített cégek jegyzékét, amelyek a közbeszerzéseken indulhatnak.

Döntöttek a Jakob Bleyer Heimatmuseum felújításáról.

A testület úgy döntött, hogy a BTG Kft. és az önkormányzat közti Közszolgáltatási Szerződést akképpen módosítja, hogy abból kikerülnek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos tevékenységek.

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) aggodalmának adott hangot, hogy az új helyzetben, amikor a budaörsiek a szemétdíjat egy állami szervezetnek fizetik majd be, amely negyedévente osztja vissza ennek egy részét az önkormányzatnak, pénzügyi feszültségek keletkezhetnek. Felvetette azt is, hogy mi lesz azokkal a 70 éven felüliekkel, akiknek eddig az önkormányzat elengedte a szemétszállítási díjat.

A polgármester katasztrofálisnak nevezte ezt a kormányzati döntést, amely teljesen átgondolatlan, és tovább szűkíti az önkormányzatok autonómiáját. Ráadásul várhatóan komoly forrásokat von majd el a helyi fejlesztési pénzekből.

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) kijelentette, hogy vannak dolgok, amikkel ők sem értenek egyet, az elkötelezettségük nem jelent elvakultságot.

Véleményezték az Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola szakmai dokumentumainak módosításait.

Ezt követően zárt ülésen tárgyaltak néhány ingatlan hasznosításáról.

 

(forrás: budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.