A gyorsabb haladás érdekében csak állni szabad a londoni metró mozgólépcsőjén

Hathónapos próbaidőre elrendelték, hogy az utasoknak csak állni szabad a londoni metró egyik legforgalmasabb állomásának, a Holbornnak a mozgólépcsőin – közölte a BBC News.    

 

Egy korábbi kísérlet bebizonyította, hogy ha az utasok nem rohangálnak le vagy fel a mozgólépcsőkön, akkor gyorsabb a tömeg haladása. Amikor novemberben arra kérték az embereket, hogy csak álljanak a mozgólépcsőn, a tömeg torlódása 30 százalékkal csökkent – közölte a brit főváros közlekedéséért felelős vállalat, a TfL.

A Holborn állomás egy harmadik, felfelé vezető mozgólépcsőjén a jövőben is felmehetnek az utasok.

A londoni metró illemszabályai szerint az utasoknak a mozgólépcső jobboldalán kell állniuk, miközben a baloldalon bárki szabadon közlekedhet. Az olyan állomásokon viszont, ahol a mozgólépcső több mint 18 méter magasra visz fel, a baloldali rész általában üres marad, miközben hatalmas sorok kígyóznak a lépcső alján.

A Holborn állomás mozgólépcsője 23,4 méter hosszú. A novemberi kísérlet kimutatta, hogy csúcsidőben több mint 16 ezren, máskor több mint 12 ezren veszik idénybe.

A London Scool of Economics magatartástudományi szakembereinek segítségével olyan közleményeket dolgoztak ki, amelyekkel megpróbálják rávenni az embereket a változásra. A hathónapos próbaidő alatt kipróbálják valamennyit, hogy kiderüljön, melyikkel sikerül legjobban rábírni az embereket arra, hogy változtassanak a szokáson.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.