Már létezik ruha alá látó rendszer

Ettől nem fogja meztelenül látni a többieket, csak a repülőtéri biztonsági ellenőrzés egyszerűsödhet és válhat hatékonyabbá az űrkutatási fejlesztésnek köszönhetően.

 

A repülőtereken a biztonsági ellenőrzés lassú és kényelmetlen procedúra, mindamellett a hatékonyságát illetően is merülnek fel kételyek. Az ESA által kifejlesztett és szabadalmaztatott szenzorra alapozva a brit Digital Barriers biztonságtechnikai cég készítette el a ThruVision nevű rendszerét, amellyel észre lehet venni a ruházatba vagy a ruha alá rejtett tárgyakat.

 

A rendszer már több repülőtéren is működik – írja az Űrvilág.hu – ezt használták például a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) 2014-es csúcstalálkozóján, amelyen 18 állam- és kormányfő vett részt, többek közt Obama amerikai elnök, Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és Narendra Modi, India miniszterelnöke.

Az eszköz az elektromágneses hullámok terahertzes (1000 GHz) frekvenciatartományában működik. Ezeket a frekvenciákat az űrcsillagászatban a legősibb galaxisok keletkezésének és a csillagkeletkezésnek a vizsgálatára használják. A környezetvédelemben a terahertzes kamerák az ózonréteg vékonyodásáról nyújtanak információt. Bizonyos frekvenciákon a troposzféra és a sztratoszféra közti kölcsönhatás tanulmányozható, ami az éghajlatváltozás követése szempontjából fontos.

 

A biztonsági ellenőrzéseknél azért használhatóak a terahertzes hullámok, mert akadálytalanul áthatolnak a szilárd anyagokon, akár falon vagy a ruházaton, ugyanakkor fókuszálhatók, így kép alkotható a használatukkal. Az ESA egyik munkatársa, Peter de Maagt mutatott rá elsőként arra a lehetőségre, hogy a jövő műholdjai számára a terahertzes tartományban működő kamerát lehetne készíteni, majd az ESA StarTiger programja keretében el is készítette az eszközt. A kidolgozott technológia alapján a brit Rutherford Appleton Laboratórium 6 hónap alatt elkészítette a működőképes kamerát.

A brit Digital Barriers a repülőtereken használt testszkennerekben alkalmazza az ESA-nál kifejlesztett terahertzes technológiát. Az eszköz kimutatja a ruházatba rejtett fegyvert, miközben gyorsabbá teszi az utasok ellenőrzését.

Az ESA által szabadalmaztatott technológiát más cégek más területeken is használják. A brit SubTeraNDT Ltd. a szigetelések vagy más bevonatok alatt kezdődő korrózió jeleit keresi, ami elsősorban az olaj- és gáziparban hasznos.

 

(Forrás: ma.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.