Indul a motoros szezon

Pest megye motoros rendőrei is megkezdték a felkészülést. A napos, tavaszias idő beköszöntével egyre többen előveszik – a hosszú téli pihenőt követően – a motorkerékpárokat. Ez azonban számos veszélyt rejt magában, hiszen a motorosoknak vissza kell szokniuk a két kerékre, az autósoknak pedig ­fel kell készülniük a motorkerékpárok újbóli megjelenésére az utakon.

 

 

A tavalyi évben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 173 motorkerékpáros és 140 segédmotor-kerékpáros baleset történt, amelyből 9 halálos kimenetelű volt. A balesetek megelőzése érdekében minden évben alaposan fel kell készülni és számítani kell a motorral közlekedőkre, akikre – kevés kivétellel – ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az autóvezetőkre.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei is megkezdték a felkészülést a szezonra. Negyvenegy rendőrmotort a műszaki szakemberek 2016. március 30-án már alaposan átvizsgáltak. Ellenőrizték többek között a lengéscsillapítót, a fék- és biztonsági berendezést, a gumik profilmélységét és a világító berendezéseket is.

 

rendormotor1

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.