Rendhagyó történelemóra a Szent Benedek Iskolában

A budaörsi bencés középiskola 2016. február 25-én rendhagyó, nyitott történelem óra keretében szervezte meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsággal (NEB) karöltve a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját.

 

 

Ez alkalomból egy volt politikai fogollyal, Hollai Ferenccel beszélgetett Soós Viktor Attila történész, NEB tag.

Hollai Feri bácsi ma 93 éves. Előadásában élete sorsfordító pillanatait, a „melós előéletét” (elektroműszerészként dolgozott), a katolikus egyházhoz való elhivatott kötődését és a kommunista diktatúrában elszenvedett meghurcoltatását ismerhették meg a középiskolás bencés diákok és több megjelent budaörsi polgár.

Hollai Ferenc egykoron a Katolikus Iparosok Országos Egyesületének titkára volt a második világháború alatt és utáni években. Később nyomdászként, titokban sokszorosította a katolikus egyház újságjait, röpiratait.

Személyes ismerőse volt számos kiemelkedő egyházfi a korból, így többek között Mindszenty József esztergomi érsek, Svoly Lajos fehérvári püspök, Páter Kiss Szaléz ferences szerzetes, Lénárd Ödön piarista szerzetes és Várszegi Asztrik jelenlegi pannonhalmi bencés főapát.

A hallgatóság rövid időre bepillantást nyerhetett a kommunizmus egyházüldözésébe és a kegyetlen ideológia alapján álló társadalomellenességébe. Soós Viktor Attila történész kihangsúlyozta, hogy Hollai Ferenc megismert életútja, üldöztetése is annak tényét támasztotta alá, hogy a kommunizmus rémtettei megtörténtek és azok tagadása bűn. Emlékezni kötelessége az utókornak, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló ördögtől való világ Magyarországon.

 

szent_bendek_tortenelem_ora6

szent_bendek_tortenelem_ora5

szent_bendek_tortenelem_ora4

szent_bendek_tortenelem_ora3

szent_bendek_tortenelem_ora2

szent_bendek_tortenelem_ora1

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.