Egy sukorói házból próbált pénzt lopni Repülős Gizi

Lopás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek egy 89 éves asszonyt, aki Sukorón egy családi házból próbált meg pénzt eltulajdonítani, de a tulajdonos tetten érte – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján. Kiss Z. Edward szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy az elkövető Repülős Gizi volt.

 

A közlemény szerint csütörtök délben a sukorói Táncsics utcából érkezett bejelentés a rendőrségre. A sértett elmondta, hogy hazaérkezve a családi házának teraszán egy idős nőt talált, aki éppen akkor lépett ki az épületből. A házban kutatás-forgatás nyomai látszottak, és a tulajdonos pénztárcájából is hiányzott pénz.

A Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát legutóbb tavaly szeptemberben, egy hajdúszoboszlói lakásban érték tetten. Azóta szabadlábon védekezik.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.