Eurovíziós Dalfesztivál 2016 – A Dal harmadik elődöntője lesz szombaton

Szombaton a harmadik elődöntővel folytatódik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenye, A Dal 2016. A Duna és a Duna World csatornán élőben látható showból újabb hat előadó és szám jut a középdöntőbe.

 

A 61. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába jutott harminc dal előadói közül a harmadik elődöntőben is tíz lesz látható-hallható.

A szombat esti műsorban Agárdi Szilvia – It Is Love (szerzők: Rakonczai Viktor és Tamara Olorga), Berkes Olivér és Tóth Andi – Seven Seas (Kovacsics Ádám, Johnny K. Palmer), a B the First – You Told Me You Loved Me (Pély Barna, Garai Máté, Garai Gergő), Gájer Bálint – Speed Bump (Éliás Gyula, Johnny K. Palmer), Horányi Juli – Come Along (Horányi Júlia, Harmath Szabolcs), Ív – Love Kills Me (Tóth Lóránt), Nika – Emlékkép (Szabó Zé, Molnár Tamás), a Parno Graszt – Már nem szédülök (Oláh József), Petruska – Trouble in My Mind (Petruska András), valamint Singh Viki – Katonák (Fitos Viktor, Valla Attila) című dala hangzik el.

A harmadik elődöntő extra produkciójaként A Dal 2013-as győztese, ByeAlex lép fel. Az előadó Kedvesem című dalával nyerte meg három éve a magyar eurovíziós válogatót, majd a Malmői döntőben a 10. helyen végzett.

A Dal 2016 eddigi két elődöntőjéből Freddie – Pioneer, Benji – Kötéltánc, a Mushu – Uncle Tom, az Egy Másik Zenekar – Kéne közös kép, Tolvai Reni – Fire, a ByTheWay – Free to Fly, a Kállay Saunders Band – Who We Are, Oláh Gergő – Győz a jó, Vásáry André – Why, Gáspár Laci – Love and Bass, a Karmapolis és Szécsi Böbe – Hold On To, valamint a Passed – Driftin’ című száma lett középdöntős.

Az idei dalválasztó műsor zsűrijében Zséda többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója; Pierrot zenei producer és előadó; valamint Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója szerepel.

Az ötödik zsűritag idén is a közönség: a nézők A Dal 2016 applikációval ingyen pontozhatnak és szavazhatnak a produkciókra, az adás ideje alatt a verseny honlapján (mediaklikk.hu/adal) is lehet voksolni, emellett megmarad a hagyományos sms-pontozás és szavazás lehetősége. A nézők az egyes produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontozhatják kedvenceiket. Ezeket a pontszámokat összesítik, átlagolják és hozzáadják a négy zsűritag pontjaihoz. Ez alapján öt dal és előadó kerül a középdöntőbe, emellett a közönség további egy számot továbbjuttathat a kedvenc produkció kódjának elküldésével.

A Dal 2016 műsorvezetője Tatár Csilla és Harsányi Levente.

Az elődöntőkből 6-6 dal, összesen 18 jut tovább a középdöntőkbe, a február 27-i döntőben pedig nyolc produkció versenyez a győzelemért. A fináléban elhangzó nyolc dal közül négyet juttat a zsűri a végső fázisba, közülük ismét a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.

A nézők idén is voksolhatnak a dalokhoz készült akusztikus verziókra: kétfordulós online szavazáson dől el, melyik dal nyerje A Dal 2016 Akusztik fődíját. A hangfelvételeket a Petőfi Rádió játssza le, a videók A Dal 2016 hivatalos oldalán érhetők el. A győztes díja idén is egy akusztikus koncert a Petőfi Rádió sorozatában.

Lesz két új különdíj: A Dal 2016 Felfedezettje díj, amelyet a zsűri ítél oda, valamint A Dal 2016 Legjobb Dalszövege díja, amelyet a tíztagú előzsűri, valamint a nézők online szavazatai alapján adnak át. A jelölt pályaművekből bárki készíthet remixet, közülük a legjobbat a Petőfi Rádió szakmai zsűrije választja ki.

Az érdeklődők extra tartalmakat találnak A Dal megújult honlapján, a mediaklikk.hu/adal oldalon, valamint a produkció Facebook oldalán.

Az Eurovíziós Dalfesztivál idei magyar válogatójába 372 pályaművet neveztek, a mezőnyt az előzsűri szűkítette le 30-ra. Az Eurovíziós Dalfesztivál adásait évről évre több száz millióan nézik. Az idei, sorrendben 61. versenyt májusban azért rendezheti Svédország, mert tavaly a bécsi versenyen Mans Zelmerlöw svéd énekes győzött Heroes című dalával. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.