Hirdetőtáblán kérte számon egy holland vállalkozó a kolozsvári többnyelvűséget, a táblát eltávolították

Az E60-as európai út kolozsvári bevezetőszakasza melletti hirdetőtáblán kérte számon egy holland vállalkozó a kolozsvári többnyelvűséget. A táblát kedd reggelre ismeretlenek eltávolították.

 

A vállalkozó, Landman Gábor – a nyelvi jogok aktivistája – megbízásából egy reklámügynökség pénteken tette ki a reklámtáblát, amely angol nyelven szólította meg Kolozsvár polgármesterét a következő szöveggel: Boc úr! A cégemnek Schengen kell, nem sovinizmus! A felirat hátterében egy háromnyelvű kolozsvári helységnévtábla szerepelt, és a vállalkozó tanácsadó cégének az internetes címe.

A honlapon egy Emil Boc polgármesternek címzett nyílt levél is olvasható, melyben a vállalkozó felrója, hogy még mindig nem épült meg a Kolozsvárt Európával összekötő autópálya, a korrupció miatt 2011 óta halogatják Románia schengeni tagfelvételét, és nem tapasztalja az alapvető európai értékek tiszteletét.

 

landmann_gabor_erdely

 

“Megdöbbentett, amikor számomra nemrég világossá vált, hogy ön minden hatalmában álló eszközzel arra törekedett, hogy ezeket a többnyelvű, Cluj-Napoca – Kolozsvár – Klausenburg feliratú helységnévtáblákat ne helyezzék ki” – fogalmazott Landman Gábor. Arra kérte Kolozsvár polgármesterét, hogy engedélyezze az Európai Nyelvi Jogok Alapítvány Amszterdam (Foundation European Language Rights Amsterdam) számára a háromnyelvű táblák kihelyezését.

A pénteken délután kitett hirdetőtáblát hétfő este fedezte fel a kolozsvári sajtó. Több kolozsvári román és magyar portál is fényképes hírt közölt a szokatlan hirdetésről. Kedd reggelre azonban nyoma veszett a hirdetésnek, már csak a hirdetőtábla fémszerkezete volt látható.

Landman Gábor az MTI-nek elmondta, egy hónapra vásárolta meg a hirdetőfelületet egy reklámcégtől azzal a szándékkal, hogy a nyelvi jogokat is hirdesse, és a tanácsadó cégének is nyilvánosságot szerezzen. Hozzátette, ha megbizonyosodik arról, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal tüntette el a reklámot, akkor büntetőjogi feljelentést tesz ellene.

A Kolozs megyei törvényszék a Landman Gábor által vezetett hollandiai alapítvány keresete nyomán 2014-ben arra kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy helyezzen ki magyar nyelvű helységnévtáblákat is Kolozsvár bejárataihoz. Az ítélet ellen a polgármester fellebbezett, a másodfokon eljáró táblabíróság pedig úgy ítélte meg, hogy a holland alapítvány nem jogosult a kolozsvári magyarok nevében pereskedni.

 

reklamtabla_kolozsvar_landman

 

A holland alapítvány jogi képviseletét ellátó jogászokból 2015-ben alakult és Kolozsváron bejegyzett Minority Rights Egyesület újabb keresetet nyújtott be a helységnévtáblák ügyében. A kolozsvári magyarok igényének bizonyításául a felperes egyesület mellett mintegy 2500 kolozsvári polgár kérvényezte a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, és miután elutasító választ kaptak, közülük 403-an nyújtottak be a felperes egyesület melletti támogatói keresetet a törvényszéken. Az ügy tárgyalása folyamatban van.

 

 

FRISS:

 

A reklámcég távolította el a kolozsvári többnyelvűséget számon kérő óriásplakátot

A hirdetőtáblát üzemeltető reklámcég vette le hétfőn a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákat számon kérő, múlt hét végén kitett óriásplakátot – közölte szerdán a Főtér.ro portál.

A portálnak Landman Gábor hollandiai vállalkozó és nyelvi jogi aktivista elmondta, a hirdető cég a reklámtörvénynek arra a kitételére hivatkozott, mely szerint tilos az olyan reklámanyagok elhelyezése, amelyek formájukban, tartalmukban, méretükben és színükben összetéveszthetők a közúti közlekedési vagy tájékoztató táblákkal, vagy eltakarják azokat.

 


facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.