Csok – Két új rendelet foglalja majd össze a szabályokat

A kormány február 3-án két új rendeletben foglalja majd össze az otthonteremtési program szabályait – közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

 

Lázár János elmondta: az egyik rendelet szól majd a használt lakáshoz jutásról, a másik pedig az új lakáshoz jutás feltételeiről. A szerdai kormányülésen az elvi döntések születtek meg a várható könnyítésekről.
A miniszter ennek alapján megerősítette, hogy a kormány eltörli a 30 millió forintos ingatlanérték-határt és a tulajdoni korlátot. Azok a “bürokratikus szabályok” is megszüntethetők, amelyek a korábban tulajdonolt ingatlan eladásából származó vételár felhasználását írják elő – tette hozzá.
Emellett több más könnyítést is tartalmaznak majd a rendeletek, például új ház építése esetén az összkomfort meghatározásával kapcsolatban. Így ahol nincs ivóvízvezeték, ott az iható víz elérése lesz a kritérium, ahol pedig nincs szennyvízvezeték, ott az építési szabályokban korábban engedélyezett megoldások tovább élhetnek.

A kormány a családok otthonteremtési kedvezményén (csok) keresztül arra is kész, hogy támogassa a nagyvárosokban a tetőtérbeépítéseket, valamint külterületeken új tanyák építését – mondta a Miniszterelnökség vezetője. Megjegyezte továbbá, hogy belterületi zártkertekben is lehet majd építkezni támogatással.

Tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatottaknak arra lesz lehetőségük, hogy használt lakás vásárlásához, illetve lakásfelújításhoz kapják meg a csok-ot.

Közölte továbbá: az építésztársadalommal közösen akarják meghatározni azokat a garanciákat, amelyek biztosítják az építési szabályok betartását a megszűnő építési engedélyezés helyett. A kormány célja – mondta – a bürokráciacsökkentés és az egységes településkép.

Az otthonteremtési programmal kapcsolatban Lázár János hangsúlyozta: az elsődleges cél családpolitikai, a másodlagos pedig a gazdasági növekedés, vagyis nem egy szociálpolitikai akcióról van szó.

A kormány megtárgyalta a Nemzeti Otthonteremtési Közösség intézményének tervezett bevezetését is, hogy a lakásmegtakarítással rendelkezők mihamarabb lakáshoz juthassanak – közölte a tárcavezető.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.