Brit kutatók: gekkónál nagyobb állat képtelen lenne tapadós talpakkal falra mászni

A gekkónál nagyobb állat képtelen lenne tapadós talppárnákkal sima, függőleges felületekre felmászni, ehhez ugyanis lehetetlenül nagy lábakra lenne szüksége – állapították meg brit kutatók. Tanulmányukból az is kiderül, hogy a Pókembernek például, ha valódi lenne, 145-ös lába lenne.

 

David Labonte és munkatársai, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének kutatói 225 mászó állat, köztük rovarok, békák, pókok, gyíkok és emlősök súlyát és talppárnáinak méretét vizsgálták meg.

“Egymástól teljesen különböző állatokat vizsgáltunk – a pók és a gekkó annyira különbözik egymástól, mint az ember a hangyától. De ha a lábukat nézzük, figyelemre méltó talppárnáik hasonlatossága” – állapította meg David Labonte.

A tudósok megfigyelték, hogy a tapadós talppárnák mérete az állat súlyával arányos. Például a gekkók, amelyek a tapadófelületek segítségével mászó legnagyobb állatok a világon, teljes testfelületüknek több mint 200-szor nagyobb felületét használják erre, mint az apró atkák.

Ez korlátozza az ilyen mászási stratégiát használó állat méretét, hiszen a nagyobb élőlényeknek lehetetlenül nagy lábakra lenne szükségük ehhez – áll az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban megjelent tanulmányban.

“Minél nagyobb egy állat, annál kisebb a testfelszíne a tömegéhez képest: egy hangya viszonylag nagy testfelülettel és kis tömeggel rendelkezik, míg egy elefánt óriási tömeggel és ahhoz képest lényegesen kisebb testfelszínnel” – fejtette ki Labonte. “Ebből következik, hogy létezik egy mérethatár, amikortól nem alkalmazható a tapadós talppárnás mászás. Mint kiderült, ez a méret a gekkók mérete” – tette hozzá a szakértő.

Ez alapján az embernek a teste 40 százalékát, vagyis elülső testfelülete 80 százalékát borító tapadófelületre lenne szüksége ahhoz, hogy az amerikai képregények és hollywoodi filmek hőséhez, a Pókemberhez hasonló technikával felmásszon egy felhőkarcolóra – mutattak rá a kutatók.

“Ha egy ember úgy szeretne felmászni a falon, mint egy gekkó, lehetetlenül nagy tapadós lábakra lenne szüksége: legalább 145-ös méretűekre” – emelte ki Walter Federle társszerző.

A gekkónál nagyobb állatok a természetben más stratégiákat fejlesztettek ki a mászáshoz, például karmokat és lábujjaikat használják a felszín megragadásához.

A kutatók remélik, hogy eredményeik segítenek a természet inspirálta nagyhatású ragasztóanyagok kifejlesztésében.
http://www.cam.ac.uk/research/news/why-spiderman-cant-exist-geckos-are-size-limit-for-sticking-to-walls

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.