Beugratták a spanyol miniszterelnököt egy katalán rádió munkatársai

Telefonos beugratás áldozata lett a spanyol miniszterelnök: Mariano Rajoyt egy csütörtökön sugárzott rádióműsor egyik munkatársa hívta fel, aki a katalán elnöknek adta ki magát, és a kormányfővel megbeszélte, hogy egyeztetnek egy találkozót a jövő héten.

 

A Radio Flaixback nevű zenei rádió délelőtti műsorában bemutatott hangfelvétel szerint a telefonbeszélgetés úgy jött létre, hogy Carles Puigdemont katalán elnök nevében felhívták a miniszterelnök hivatalát, és egyeztettek egy időpontot a titkárnőjével.

A megbeszélt időben azonnal kapcsolták a kormányfőt, aki szívélyesen üdvözölte a katalán elnök hangját remekül utánzó telefonálót, és felidézte, hogy egyszer már találkoztak egy avatóünnepségen.

Az álelnök ezután javasolta, hogy keressenek megfelelő időpontot a hivatalos egyeztetésre, mire a kormányfő azt válaszolta: ezen a héten a királlyal tervezett konzultáció miatt nem alkalmas, de hétfőn visszahívja, és mivel eléggé szabad a határidőnaplója, akár 24-48 órán belül tudnak majd megfelelő időpontot találni.

A rádió műsorvezetője ezután leleplezte az átverést. Mint mondta, ők is meglepődtek, mert egyáltalán nem gondolták, hogy működni fog, és eljutnak idáig.

“Ez nem komoly?” – mondta döbbenten a kormányfő, majd megkérdezte, hogy pontosan honnan is telefonáltak.

A spanyol miniszterelnök és Katalónia nemrég megválasztott új elnöke eddig még nem beszéltek egymással. Az ország közvéleménye kíváncsian várja, hogy az előző katalán elnökkel tartott fagyos kormánykapcsolat után az autonóm közösség új vezetője megtalálja-e a hangot a spanyol vezetéssel.

A függetlenségpártiakból álló új katalán kormány célja, hogy megteremtsék a Spanyolországtól való elszakadás és egy önálló katalán köztársaság megalakulásának feltételeit.

A spanyol kormány szerint a katalánok függetlenségi törekvései törvény-, és alkotmánysértőek.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.