Szombaton indul A Dal 2016

Budapest, 2016. január 19. – Átalakított nézőtérrel, megújult látvánnyal, különleges díszlettel és egyedi vezérlő és fénytechnikai megoldásokkal indul A Dal 2016 szombat este. Az első elődöntőben mérettetik meg az első tíz Dal abból a harminc pályaműből, amelyet egy tíz fős szakmai elő-zsűri juttatott tovább a zenei műsorba. Szombaton színpadra lép: Benji – Kötéltánc, ByTheWay – Free to fly, Egy másik zenekar – Kéne közös kép, Freddie – Fehérvári Gábor Alfréd – Pioneer, Mohamed Fatima – Ott leszek, Mushu – Uncle Tom, Odett – Stardust, Tolvai Reni – Fire, Török Jázmin – Power of love és Veres-Kovács Petra –Singing peace.

A Duna és a Duna World csatornákon január 23-án, szombaton 19.40-kor startoló 2 órás műsor, 3 elődöntőből, 2 középdöntőből és a fináléból áll, amelyre február 27-én kerül sor. Az egyes elődöntőkben 10, a középdöntőkben 9, a döntőben 8 versenydal hangzik el.

A Dal 2016 legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi dalok szülessenek. „Az idei versenyre beérkezett rekordszámú pályamű, az erős mezőny, a sok újszerű dallam arra inspirált minket, hogy idén még több újdonsággal kedveskedjünk a nézőknek és a rajongóknak.” – mondta Nyitrai Kata, az MTVA Gyermek, Ifjúsági és Szórakoztató Főszerkesztőség vezetője.

Az idei évadban megújult díszlet, látvány és világítás várja a versenyzőket és a nézőket. „A Dal 2016-ban alkalmazunk először olyan vezérlést a köztévében, amely a dalokra előre megírva tartja szinkronban a látványelemeket, a közel százhúsz mozgófejes lámpát és speciális effekteket. Külön érdekesség, hogy a backstage beköltözik a stúdiótérre, így végig együtt lehetnek a versenyzők, láthatják egymás reakcióit, illetve az ott ülő közönség is élőben bíztathatja a páholyokban tartózkodó előadókat.” – tette hozzá Nyitrai Kata.

Emellett különdíjak is lesznek: ’A Dal 2016 Felfedezettje’ díj, amelyet a szakmai zsűri ítél oda, illetve ’A Dal 2016 Legjobb Dalszövege’ díja, amelyet a zsűri és a nézők online szavazatai alapján adnak át. A jelölt pályaművekből bárki készíthet remixet, és ’A Legjobb Remix Változat’-ot a Petőfi Rádió szakmai zsűrije bírálja el. Továbbá idén is lehetőség van arra, hogy a zenei műsor versenyzői bemutassák dalaik akusztikus változatát. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség idén is kétfordulós online szavazáson döntheti el, hogy melyik feldolgozás nyerje A Dal 2016 Akusztik fődíját.

A verseny házigazdái a már jól összeszokott páros, Tatár Csilla és Harsányi Levente. Csilla, kisfia születése után, ebben a műsorban debütál nyilvánosan, és bár idén egy kicsit másképp, de nagyon lelkesen készül az idei évadra is.

A zene mindig kulcsfontosságú szerepet töltött be az életemben. Tavaly is imádtam ezt a műsort, igazi feltöltődés volt ilyen remek zenész emberek társaságában eltölteni a szombat estéket. Amióta édesanya vagyok és Milán Ruben velem van, már nemcsak hallgatom a dalokat, hanem dúdolom is, hiszen a kisfiam imádja hallgatni azt, ahogy anya énekel neki.  Biztos vagyok benne, hogy a következő 6 hétben a zenei repertoárom ismét slágergyanús dalokkal bővül majd.” – mondta Tatár Csilla.

Harsányi Levente – aki már maga is dalszövegíró – fontosnak érzi, hogy minél jobban bevonja a közönséget, mint ötödik zsűritagot a műsor ideje alatt. „Azt szokták mondani, hogy az énekhang ér el a ’legmesszebbre’. Azt nem ígérem, hogy dalolva fogom kérni a nézőket, hogy szavazzanak és pontozzanak, de mindent elkövetek annak érdekében, hogy a közönség legalább olyan aktív és véleményformáló zsűritag legyen, mint a négytagú szakmai zsűri.” – mondta Harsányi Levente.

A Dal 2016 elő- és középdöntőiben a négytagú zsűri – Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós – közvetlenül a produkció után pontozza majd a dalokat 1-től 10-ig. A versenydalok elhangzása alatt a nézők ötödik zsűritagként szintén pontozhatják az adott produkciót. Az idei szériában ingyenes lesz a szavazás a dal applikáción, és Magyarországon elsőként, az adás ideje alatt A Dal 2016 honlapján, is voksolhatnak majd a nézők kedvenc előadójúkra. Mindezek mellett természetesen a hagyományos sms szavazás is megmarad.

A Dal 2016 applikáció

A Dal 2016 applikáció IOS, Android és Windows Phone rendszerű készülékeken is használható. Az alkalmazás már elérhető az App Store-ban, a Google Play és a WP áruházakban. Azon felhasználók, akik a korábbi években már letöltötték A Dal alkalmazást IOS vagy Android készülékeikre, annyit kell tenniük, hogy letöltik az alkalmazás áruházak kínálta legújabb frissítését, ahhoz, hogy idén is tudjanak szavazni kedvencükre. 2016-tól pedig a Windows Phone felhasználók is együtt pontozhatnak, szavazhatnak A Dal zsűrijével, ha letöltik okoseszközeikre A Dal 2016 applikációt.

A alkalmazás első használata (az első pontozás vagy szavazás) előtt regisztrálni kell, amit már érdemes jóval az adás előtt megtenni, hogy mire elkezdődik A Dal 2016 első elődöntője, már csak a szavazásra kelljen figyelni.


facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.