Az autó nem biztonságos tárolóeszköz!

A gépkocsifeltörés gyakori bűncselekménytípus, melynek megvalósulásához a károsultak könnyelműsége is nagyban hozzájárul. Az utastérben hagyott értékek vonzzák a bűnözőket.

 

A műszerfalon felejtett mobiltelefonra, GPS készülékre, az ülésen vagy éppen az ülés alatt lévő táskára a tolvajok gyorsan felfigyelnek. Amennyiben nem találnak értéket, előfordul, hogy nem tulajdonítanak el semmit, azonban a rongálással járó kár és bosszúság ilyenkor sem elhanyagolható. Kérjük, hogy – az áldozattá válás elkerülése érdekében – fogadják meg bűnmegelőzési tanácsainkat!
– Soha, még rövid időre se hagyják személyes irataikat, bankkártyájukat, lakáskulcsukat, a gépjármű okmányait az autóban!

– Még üres táskát, ruhaneműt se hagyjanak az utastérben!

– Ha kiszállnak a gépkocsiból, minden esetben vegyék ki a GPS készüléket a tartójával együtt! Előfordult már olyan eset is, hogy a GPS tartó szélvédőn hagyott nyoma miatt is feltörtek gépkocsit, ezért fontos, hogy letöröljék az üvegen hagyott nyomot.

– A kivehető rádiót se felejtsék az autóban! Amennyiben előlapja levehető, akkor azt mindig tegyék biztonságos helyre!

– A megvásárolt áru látható helyre való pakolása is jó indok lehet a bűncselekmény elkövetésére.

– Mindig zárják be a jármű ajtajait, az ablakokat húzzák fel, kapcsolják be a riasztót, még akkor is, ha csak pár percre szállnak ki!

– Ha a távirányítóval zárják be a járművet, akkor bizonyosodjanak meg arról, hogy az ajtók valóban lezáródtak és azt nem blokkolták valamilyen eszközzel. Az úgynevezett blokkoló készülék megakadályozza, hogy a központi zár aktiválódjon, így olyan, mintha nyitva hagynák a gépkocsit.

– Új jelenségként figyelhető meg, hogy a tolvaj a gépkocsiba bejutva kinyitja a biztonságosabbnak vélt csomagtartót is és onnan tulajdonít el értékeket. Ezért kérjük, hogy nagyobb értéket soha ne hagyjanak még a csomagtartóban sem!

Ha mégis baj történik, hívja az ingyenes rendőrségi segélyhívó telefonszámokat: 107, 112!

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.