Áruházból lopott

A budaörsi rendőrök egy 32 éves fővárosi férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Jenő 32 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. január 6-án 13 óra körüli időben az egyik budaörsi bevásárlóközpontban különböző termékeket és élelmiszereket választott ki, amelyeken volt, azokról eltávolította az áruvédelmi eszközöket.
A termékek egy részét elrejtette a kabátja bélésébe, a másik részét pedig a hátizsákjába tette és fizetés nélkül távozott az üzletből. A bűncselekményét a biztonsági szolgálat észlelte és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen visszatartották a férfit.

Sz. Jenőt a budaörsi járőrök a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Az eljárás során kiderült, hogy a 32 éves fővárosi férfi 2015. júliusa és novembere között 6 alkalommal követett el hasonló jellegű bűncselekményt.

A büntetőeljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.