Ferenc pápa: Jézus születésével minden megváltozik

Alázatra és irgalmasságra szólította fel a fogyasztás, önimádat és a mások iránti közöny uralta kortárs társadalmakat Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában csütörtök este bemutatott szentmisén az irgalmasság rendkívüli szentévének szentestéjén.

 

A betlehemi gyermek világra jöveteléről szóló homíliájában Ferenc pápa úgy fogalmazott, Jézus születésével “minden megváltozik”: elmúlik minden kétség, szomorúság, félelem és ijedtség. Az egyházfő arra emlékeztetett, hogy a gyermek Jézus a “világ szegénységében” egy istállóban, jászolban született meg, mivel “neki és családjának nem jutott hely szállodában”.     A kortárs társadalmakat tekintve Ferenc pápa kijelentette: “a fogyasztástól, élvezetektől, bőségtől, luxustól, sekélyességtől és önimádattól gyakran megrészegült társadalmakban Jézus születése józan, vagyis egyszerű, kiegyensúlyozott, következetes magatartásra int, amely képes meglátni a lényeget”. Hozzátette: az embereket uraló közöny kultúrája “nem ritkán kegyetlen”, pedig a világnak könyörületre, irgalomra, együttérzésre és részvétre van szüksége.

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a társadalom “szigorú a bűnössel, de gyenge a bűnnel szemben”. Elemzők szerint Ferenc pápa ezzel a börtönökben raboskodók körülményeinek javítására utalt, amelyet a január elsejei béke világnapjára írt és korábban közölt üzenetében szorgalmazott általános amnesztia mellett a halálbüntetés végleges eltörlésével együtt.     Ferenc pápa mellett bíborosok, püspökök és papok koncelebrálták az egyházfővel a karácsonyi vigília szertartását többek között Pietro Parolin jelenlegi és Tarcisio Bertone volt szentszéki államtitkár. A mise elején népviseletbe öltözött gyerekek helyeztek el virágokat a gyermek Jézusnak az oltárnál lévő szobrához az egyházfő látogatásai során érintett országok – Olaszország, Belgium, Kenya, Uganda, a Közép-afrikai Köztársaság, a Fülöp-szigetek, Sri Lanka, az Egyesült Államok, valamint Mexikó képviseletében. Utóbbiba Ferenc pápa februárban utazik. A Jézuska szobrot a mise végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a Szent Péter-bazilikában felállított betlehemben helyezte el. Ezzel egy időben a Szent Péter téri betlehemben is a jászolba helyezték a gyermek Jézus szobrát.

A többnyelvű misén spanyolul – az egyházfő anyanyelvén – imádkoztak az üdvösségért, arabul az egyház tagjaiért, latinul a törvényhozókért, franciául a kormányzókért, hogy megőrizzék az emberek méltóságát és a békét, kínaiul a szegényekért és az “utolsókért”, arámi nyelven a hitetlenekért és bűnösökért.

Ferenc pápa fáradtnak tűnt, az utóbbi napokban a vatikáni dolgozókkal találkozva elmondta nekik, hogy náthás lett.

A fényárban úszó bazilika teljesen megtelt – többségében külföldi – hívőkkel. A szertartás résztvevői már órákkal a pápai mise kezdete előtt sorban álltak a Szent Péter térnél, hogy bejuthassanak a bazilikába. A  tér oszlopcsarnokában felállított fémdetektorokkal egyenként ellenőrizték a misére érkezőket. Aki nem fért be a bazilikába, a Szent Péter téren felállított óriáskivetítőkön követhette a szertartást.

Ferenc pápa péntek délben a Szent Péter bazilika központi lodzsájáról mond karácsonyi beszédet, amelynek témája a béke lesz, majd Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és az egész világra. Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem köszönti különböző nyelveken a világ népeit.

 

 

 

Erdő Péter: Jézus megszabadít attól a félelemtől, hogy értelmetlen az életünk

 

Jézus a várva várt szabadító, aki minket is megszabadít fáradtságunktól, önzésünktől és attól a félelemtől, hogy értelmetlen és hiábavaló az életünk – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken Budapesten, a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában.

A karácsonyi éjféli szentmisén Erdő Péter kiemelte: Jézus születésének titka elárulja az ember hivatását. “Arra születünk, hogy mi is bekapcsolódjunk az isteni élet és szeretet közösségébe”.

Jézus mutatja meg, hogy felismerhetjük és szerethetjük őt minden gyermekben, minden magányos, beteg, szegény emberben és mindenkiben, akivel életünk során találkozunk – tette hozzá a bíboros.

Erdő Péter szólt arról, hogy bár egyszerű szófordulatnak hangzik az evangéliumi kijelentés: “beteltek a napok”, amikor Máriának szülnie kellett, “a hívő hagyomány az évszázadok során mégis mélyebb értelmet talált benne”. Eszerint “a gondviselő Isten a világ kezdetétől meghatározta az időt, amikor emberként meg akart születni”.

Az “egyház közössége” azt az emléket is őrzi, hogy Jézus éjfélkor született. A legősibb keresztény emlékeket idézi tehát a pásztorjáték, amely az álmukból felriadó pásztorokról beszél. “Az éjféli születés hagyományára emlékezünk azzal is, hogy karácsonykor évről évre éjféli szentmisét tartunk” – tette hozzá.

Erdő Péter homíliájában emlékeztetett arra: nem véletlen, hogy az Üdvözítő béke idején akart megszületni. A béke mindenkinek kell ahhoz, hogy megvalósítsa mindazt, amiért Isten teremtette, a háborúnak azonban a védtelen gyermekek a legkiszolgáltatottabbak. “Gondoljunk hát karácsony éjszakáján azokra a gyerekekre, akik kénytelenek voltak szüleikkel együtt elmenekülni otthonaikból a háborúk és üldözések elől, és menekülttáborokban fagyoskodnak” – kérte a bíboros.

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.