Közlekedési rend az ünnepek idején, az év végén és 2016 első napjaiban

A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatos közösségi közlekedést biztosít az ünnepek idején. Ahogy az elmúlt években is, december 24-én, szenteste napján 15–16 óra után a nappali járatoknál ritkábban közlekedő éjszakai buszokkal lehet utazni a fővárosban.

 

 

A BKK kéri az utasokat, hogy szenteste ne megszokásból közlekedjenek, indulás előtt tervezzék meg utazásukat a BKK honlapján található menetrendi kereső segítségével vagy a BKK megújult FUTÁR utazástervezőjével. Szilveszter éjjel jelentősen sűrített, illetve a megszokottnál nagyobb befogadóképességű éjszakai buszok biztosítják, hogy mindenki eljuthasson úti céljához. December 23-án, szerda estétől január 4-én, hétfő reggelig díjmentesen lehet parkolni Budapesten a közterületi parkolókban.

Év végi menetrendi tájékoztató PDF formátumban

Közlekedés december 21-én, 22-én és 23-án: az iskolaszüneti menetrend szerint

December 21-én (hétfőn), 22-én (kedden) és 23-án (szerdán) tanítási szünet lesz az alap- és középfokú oktatási intézményekben, ezért 21-én és 22-én az iskolaszüneti hétköznapi/hétfőtől csütörtökig érvényes, míg 23-án az iskolaszüneti hétköznapi/pénteken érvényes menetrendet kell figyelni.

A december 23-ától 24-ére (szerdáról csütörtökre) virradó éjjel az éjszakai járatokkal utazóknak a pénteki menetrendet kell figyelniük.

 

Közlekedés december 24-én: 16 órától már az éjszakai járatokkal

Reggel és napközben

2015. december 24-én (csütörtökön) hipermarketekhez, áruházakhoz közlekedő járművek 13-14 óra körül indulnak utoljára, a többi tömegközlekedési járat reggel és napközben – körülbelül a 15 és 16 óra közötti időszakig – a szombati menetrend szerint közlekedik, azonban – ahogy az elmúlt években is – rövidített üzemidővel. Az utolsó metrószerelvények indulási időpontjai:

 

  • Az utolsó M1-es metró a Vörösmarty tér felé
    • a Mexikói úttól 15:28-kor,
    • a Deák Ferenc tértől 15:39-kor indul.
  • Az utolsó M1-es metró a Mexikói út felé
    • a Vörösmarty tértől 15:43-kor,
    • a Deák Ferenc tértől 15:44-kor indul.
  • Az utolsó M2-es metró az Örs vezér tere felé
    • a Déli pályaudvartól 15:33-kor,
    • a Deák Ferenc tértől 15:40-kor indul.
  • Az utolsó M2-es metró a Déli pályaudvar felé
    • az Örs vezér terétől 15:28-kor,
    • a Deák Ferenc tértől 15:40-kor indul.
  • Az utolsó M3-as metró Újpest-Központ felé
    • Kőbánya-Kispesttől 15:28-kor,
    • a Kálvin tértől 15:42-kor,
    • a Deák Ferenc tértől 15:45-kor indul.
  • Az utolsó M3-as metró Kőbánya-Kispest felé
    • Újpest-Központtól 15:19-kor,
    • a Deák Ferenc tértől 15:34-kor,
    • a Kálvin tértől 15:37-kor indul.
  • Az utolsó M4-es metró Kelenföld vasútállomás felé
    • a Keleti pályaudvartól 15:43-kor,
    • a Kálvin tértől 15:47-kor indul.
  • Az utolsó M4-es metró a Keleti pályaudvar felé
    • Kelenföld vasútállomástól 15:28-kor,
    • a Kálvin tértől 15:37-kor indul.

 

 

 

 

Délután és este

Az utolsó metróinduláshoz igazodik a nappali járatok utolsó indulása is. Ahogy az elmúlt években, a nappali járatok 15-16 óra körüli utolsó indulása után éjszakai járatokkal lehet közlekedni Budapesten. Az éjszakai közlekedéskor megszokott csatlakozási, átszállási lehetőségek ebben az időszakban is biztosítottak. A 6-os villamos 16 és 18 óra között 7-8, 18 és 20 óra között 10, 20 óra után pedig 15 percenként közlekedik. Az éjszakai járatok délután és este jellemzően az éjjelihez hasonló gyakorisággal indulnak, kivéve egyes nagyobb forgalmú járatokat: 16 és 18 óra között az éjszaka megszokottnál sűrűbben közlekedik a 900-as, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 923-as, a 931-es, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A autóbusz.

 

Éjjel

A december 24-éről 25-ére virradó éjjel, nagyjából 23:00 után az éjszakai járatok a munkanapi, vasárnaptól csütörtökig érvényes menetrend szerint közlekednek. Néhány éjszakai járat egy-egy indulási időpontja változik, illetve elmarad. A 914A autóbusz a december 24-éről 25-ére virradó éjszaka nem jár (a 914-es autóbusz a megszokott követési időkkel a 914A teljes útvonalát kiszolgálja).

 

Menetrendi kereső a BKK honlapján

A nappali járatok december 24-ei utolsó indulási időpontjai a BKK honlapján található kereső segítségével ismerhetőek meg úgy, hogy az adott járat számát a keresőmezőbe írja. Az éjszakai járatok december 24-ei speciális, meghosszabbított üzemidejű – illetve egyes járatok esteében változó – menetrendje szintén a keresővel, vagy ide kattintva érhető el.

A BKK kéri az utasokat, hogy szenteste ne megszokásból közlekedjenek, indulás előtt tervezzék meg utazásukat a BKK megújult FUTÁR utazástervezőjével, amely valósidejű járatindulási információk alapján számítja ki az optimális útvonalat.

 

 

Közlekedés december 25-én, 26-án és 27-én: vasárnapi/ünnepnapi menetrend szerint

December 25-én (pénteken), 26-án (szombaton) és 27-én (vasárnap) az ünnepnapi/vasárnapi indulásokat kell figyelni a menetrendben. A bevásárlóközpontokat érintő járatok az ezeken a napokon zárva tartó áruházakhoz nem térnek be.

A december 25-éről 26-ára (péntekről szombatra) és a 26-áról 27-ére (szombatról vasárnapra) virradó éjjel az éjszakai járatok a szombati menetrend szerint közlekednek. December 27-éről 28-ára (vasárnapról hétfőre) virradóra a munkanapi (vasárnaptól csütörtökig) érvényes menetrendet kell figyelni.

 

 

 

Közlekedés december 28-án, 29-én 30-án, valamint 31-én napközben: az év végi menetrend szerint

2015. december 28-án (hétfőn), 29-én (kedden) és 30-án (szerdán) egész nap, majd 31-én (csütörtökön) napközben az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben, illetve néhány vonalon – ahol ezt a menetrendben is feltüntették – ennél ritkább, az év végi menetrendnek megfelelő, az ilyenkor jellemző utazási szokásokhoz igazodó közlekedésre kell számítani. Az év végi menetrenddel rendelkező vonalak a következők:

December 28-án, 29-én, 30-án és 31-én az ezeken a napokon jellemző alacsony kihasználtság okán nem közlekedik a D11-es hajó, valamint a 100-as, a 142-es és 261E autóbusz.

A december 28-áról 29-ére (hétfőről keddre), a 29-éről 30-ára (keddről szerdára) és a 30-áról 31-ére (szerdáról csütörtökre) virradó éjjel az éjszakai járatok a munkanapi (vasárnaptól csütörtökig) érvényes menetrend szerint közlekednek.

December 31-én a bevásárlóközpontokat kiszolgáló járatok többsége jellemzően 14 órától az utolsó járat indulásáig a bevásárlóközponti megállóhely érintése nélkül, rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik. A többi nappali járat menetrend szerinti utolsó indulási időpontjáig viszi az utasokat, ezután a szokásosnál lényegesen sűrűbb éjszakai járatokkal lehet utazni.

 

 

Közlekedés szilveszter éjjel: sűrített éjszakai járatokkal

December 31-én a nappali járatok utolsó indulását követően szilveszter éjjel a lényegesen nagyobb kapacitással közlekedő éjszakai vonalakon lehet majd utazni. Egész éjjel közlekedik

  • a 4-es és a 6-os villamos a Nagykörúton, hajnali 2 óráig 3-5, majd ezután reggel 8 óráig 5 percenként.
  • a fogaskerekű 60 percenként, a Városmajor felől a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút felé minden óra 15 perckor, a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút felől a Városmajor felé minden óra 40 perckor indulva.

Az éjszakai járatok – néhány kivétellel – egész éjszaka sűrűbben vagy nagyobb befogadóképességű buszokkal követik egymást, néhány járat pedig meghosszabbított üzemidővel közlekedik.

-A szokásosnál háromszor sűrűbben jár majd a 907-es, a 908-as, a 914-es, a 922-es, a 931-es, a 950-950A, a 956-os, a 973-as és a 990-es éjszakai busz, továbbá

-a szokásosnál kétszer sűrűbben jár majd a 909-es, a 914A, a 923-as, az egész éjszaka közlekedő 934-es, a 941-es, a 964-es, valamint a 979-979A éjszakai busz.

-Meghosszabbított üzemidővel jár a 916-os és a 940- es éjszakai autóbusz,

-a 901-es, a 918-as és a 960-as éjszakai busz vonalán pedig a szokásosnál nagyobb befogadóképességű csuklós autóbusszal lehet majd utazni.

-Az éjszakai járatok közötti, az egyébként szokásos menetrend szerinti csatlakozások ezen az éjszakán is biztosítottak, a menetrendbe beiktatott pluszindulásoknál azonban nem.

Az éjszakai járatok december 31-éről január 1-jére virradó éjjeli pontos menetrendje a BKK honlapján hamarosan elérhető lesz.

 

 

 

Közlekedés január 1-jén: vasárnapi menetrend szerint

2016. január 1-jén (pénteken) a járatok a munkaszüneti (vasárnapi) menetrend szerint közlekednek.

 

 

Közlekedés január 2-án és 3-án: a megszokott hétvégi menetrend szerint

2016. január 2-án (szombaton) a járatok a szombati, 3-án (vasárnap) pedig a vasárnap/ünnepnap érvényes menetrend szerint közlekednek.

 

 

Folyamatos jegy- és bérletvásárlási lehetőség az ünnepek alatt is

A fővárosban és az agglomerációban 300 új jegy- és bérletkiadó automata működik, amelyek a legtöbb helyen a nap 24 órájában rendelkezésre állnak. 2015. december 24-e és 2016. január 1-je között a BKK ügyfélközpontjai, valamint a jegy- és bérletpénztárak speciális, ünnepi nyitva tartással várják a vásárlókat, valamint azon ügyfeleket, akik a közlekedéssel kapcsolatos ügyeiket szeretnék intézni. Az ünnepi nyitva tartás megismerhető honlapunk értékesítésipont-keresőjében – ahol akár helyszínre, akár nyitvatartási időre is keresve megtalálható a legközelebbi ügyfélközpont, pénztár vagy jegy- és bérletkiadó automata –, vagy az alábbi táblázatból.

 

 

Nyitvatartási időpontok PDF formátumban

 

Az éves bérletek hosszabb érvényességi ideje

Meghosszabbították a 2015-ös naptári évre szóló éves bérletek érvényességi idejét, amelyeket így január 6-a hajnali 2 óra helyett január 9-én hajnali 2 óráig lehet használni. A 2015. évre szóló bérletek közül az alábbi éves bérletek érvényességét hosszabbították meg 2016. január 9-én 2 óráig:

– éves Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,

-naptári évhez kötött érvényességű (12 darab havi szelvényből álló)

-kedvezményes éves Budapest-bérlet természetes személyek részére,

-kedvezményes éves Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,

-kedvezményes éves Budapest-bérlet közoktatásban tanulóknak,

-kedvezményes éves Budapest-bérlet felsőoktatásban tanulóknak,

-kedvezményes éves Budapest-bérlet nyugdíjasoknak típusú bérletek decemberi szelvénye,

-kedvezményes éves Budapest- és MOL Bubi bérlet nem természetes személyeknek,

-éves összvonalas Budapest-bérlet természetes személyek részére, éves összvonalas Budapest-bérlet nem természetes személyek részére,

-arckép nélküli éves Budapest-bérlet.

-Nem vonatkozik az érvényességi idő meghosszabbítása a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, mert azok tetszőleges kezdőnappal válthatók, továbbá nem érinti a havi és negyedéves vagy más, rövidebb érvényességű bérleteket és az éves nosztalgia bérleteket sem.

-A BKK felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy a felsorolt bérlettípusok lejárati határidejének meghosszabbításáról a MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. járataira vonatkozóan az említett közlekedési cégek önállóan döntenek.

 

 

Az ünnepek alatt is nyitva vannak az ügyfélközpontok, illetve a jegy- és bérletpénztárak

2015. december 24-e és 2016. január 1-je között is várják a vásárlókat a BKK ügyfélközpontjai, valamint a jegy- és bérletpénztárai, valamint azokat az ügyfeleket, akik a közlekedéssel kapcsolatos ügyeiket szeretnék intézni. Az ünnepi nyitva tartás megismerhető a BKK honlapjánakértékesítésipont-keresőjében – ahol akár helyszínre, akár nyitvatartási időre is keresve megtalálható a legközelebbi ügyfélközpont, pénztár vagy jegy- és bérletkiadó automata.

 

 

Vásárolja meg időben jövő évi bérletét!

Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bérletvásárlást, hiszen várhatóan sokan akarják majd bérletüket megváltani a január 1-3-ai hosszú hétvége után, ezért valószínűleg a BKK több értékesítési pontjánál is megnövekedhet a sorban állás ideje. Célszerű a vásárlást inkább korábbra, a csúcsidőszakon kívüli időszakra időzíteni, hiszen már most is kaphatók a 2016. évre szóló éves és egyéb bérletek. A BKK azt javasolja, hogy ügyfelei elsősorban a Deák Ferenc téren, a Ferenciek terén, a Kelenföld vasútállomásnál, a Keleti pályaudvarnál, a Kőbánya-Kispesten, a Liszt Ferenc Repülőtérnél és a Móricz Zsigmond körtéren található ügyfélközpontokat, illetve a Rumbach Sebestyén utca 19-21. szám alatti központi ügyfélszolgálatot vegyék igénybe.

 

Parkolás

Budapest területén a közterületi várakozási helyeken 2015. december 23-án (szerdán) 20 órától 2016. január 4-én (hétfőn) 8 óráig díjmentesen lehet parkolni. Ez alól kivételt jelentenek az alábbi várakozóhelyek, ahol ebben az időszakban is a szokásos rend szerint kell fizetni:

–  az I. kerület, Várban lévő és a Citadella alatti,

– a III. kerület, Flórián üzletközpont melletti,

– a XIII. kerület, Margitsziget északi részén található parkoló,

– valamint az őrzött, fizetős P+R parkolók és garázsok, amelyek:

a II. kerület, Hűvösvölgy végállomásnál,

a VIII. kerület, Rákóczi tér alatti mélygarázsban,

a XIII. kerület, Újpest-Városkapu metróállomásnál,

a XIX. kerület, Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti, valamint a KÖKI Terminálnál találhatók.

 

(forrás: BKK)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.