Nyelvészprofesszor: megengedőbb, de gazdagabb is az új helyesírási szabályzat

Megengedőbb, de sokkal gazdagabb is lett az új helyesírási szabályzat – jelentette ki Keszler Borbála nyelvészprofesszor az M1-en pénteken.

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritáját azért hívták meg a televízióba, mert ő volt az egyik szakember, akit kitüntettek a magyar nyelv ápolásáért Magyar Nyelvőr Díjjal pénteken a Parlamentben.

Keszler Borbála hangsúlyozta, hogy az előző szabályzat harminc éve jelent meg, így már elavult volt. A társadalommal együtt a nyelv is fejlődik, új szavak jönnek, más szavak kihalnak – fogalmazott.

Kiemelte, hogy a szabályzat “felfrissítése” tizenkét éves kemény munka eredménye, és sokan “piszkálódtak” a folyamat közben. A nyelvészprofesszor az utolsó pillanatban is attól félt, hogy nem lesz semmi az új szabályzatból, szerencsére azonban végül megjelent a mű.

Keszler Borbála pozitívnak értékelte, hogy az új szabályzat nem keltett különösebb felháborodást, annak ellenére, hogy “a helyesírásra általában haragszanak az emberek”, mert nehéznek és problémásnak találják.

A Magyar Nyelvőr Alapítvány második alkalommal adta át a Magyar Nyelvőr Díjat. Idén három nyelvész: Keszler Borbála, Csernicskó István, Siptár Péter, valamint Balogh Sándor, a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központok alapító elnöke vehette át az elismerést.

Keszler Borbála a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottságának elnöke, az ő vezetésével készült az akadémiai helyesírási szabályzat 2015-ben megjelent 12. kiadása.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.