Ég a második adventi gyertya is Budaörsön (képek)

(Budaörs, 2015. december 6. – Budaörsi Infó) Az elmúlt héten gyújtották meg az első gyertyát Budaörsön a Templom téren lévő adventi koszorún. 2015. december 5-én felgyulladt a második gyertya is. Az Adventi készülődés a második hetébe lépett. Még két hét és eljön a szenteste.

 

 

2015. december 5-én 18 órakor az Evangélikus Egyházközség kórusának énekével kezdődött a program a Templom téren.

 

adventi_gyertyagyujtas_2015_masodik (1)

 

Majd Durkó István a Kőszikla Baptista Gyülekezet lelkésze tartott beszédet, felhívva a figyelmet az igazi értékek jelentőségére.

 

adventi_gyertyagyujtas_2015_masodik (2)

Durkó István

 

Ezt követően Varga János a Római Katolikus Plébánia plébánosa szólt a hívekhez.

 

adventi_gyertyagyujtas_2015_masodik (4)

Varga János

 

adventi_gyertyagyujtas_2015_masodik (6)

adventi_gyertyagyujtas_2015_masodik (5)

A második adventi gyertya meggyújtását követően a Római Katolikus Templomban teltházas koncertet adott Illényi Katica, Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész, Magyarország Érdemes Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

adventi_gyertyagyujtas_2015_masodik (7)

adventi_gyertyagyujtas_2015_masodik (8)

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.